Dunka Sándor – Fejér László – Vágás István: A verítékes honfoglalás. A Tisza-szabályozás története (MKVM, Budapest, 1996)

VI. Mérlegen a tiszai vízimunkák

Benépesül az ártér, fejlődik a gazdaság „Lecsapoltak a G yepést, - régen lecsapolták; üres medret nem egy helyit, már fel is szántották; nekem mégis tele van buzgó vízforrással; üresen is tele van dalos áradással. ” (Erdélyi József, 1939) A Tisza és mellékfolyói árvízi szabályo­zásának nagy munkája lényegében az első világháborút megelőzően befejeződött. E munkálatoknak nagyságra és fontos­ságra nézve egész Európában nincs pár­juk. Igaz, olyan csekély esésű és nagy kanyarulatokkal bíró folyó sem találtatott Európában, mint amilyen a Tisza volt szabályozása előtt. A szabályozás során a Tiszaújlak és a dunai torkolat között 1214 km hosszú folyó 37 %-kal, azaz 453 km-rel rövidült meg. Már maga az ármentesített és lecsapolt területek - nemzetközi összehasonlítás­ban is jelentős - kiterjedése érzékelteti azt a lehetőséget, amelyet az Alföld népe gazdasági felemelkedése érdekében ki­használhatott. A századokon át, a Tisza vízgyűjtő területének közel 17 %-án (azaz 26,5 ezer négyzetkilométeren) folytatott bizonytalan és kis eltartóképességű rét- és legelőgazdálkodás helyén, a vízimunká­latok végeztével megteremtődtek a fejlet­tebb belterjes gazdálkodás feltételei. Ez­zel megszűnt az árterek és az ármentes vidékek között korábban meglévő kü­lönbség, a szántóföldi termelés kiegyen­súlyozottabbá vált. Igaz, a víz kártételei­ül Tisza hossz-szelvényének változása a szabályozás következtében 131

Next

/
Thumbnails
Contents