Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
Tiszántúl vízföldtani története és vízrendszere
A Hortobágy folyó vízrendszere A középkorban az Árkus látta el vízzel az azóta elpusztult Arkusd, Derzsegyháza, Csecs, Zámmonostora és Szabolcs nevű falvak lakóit. A folyó nevét először az 1336. évi határjárásnál említették: „transeudo ibi Arcus". 16 Széles medre és nagyobb kanyarulatai voltak az Árkusnak, ami arra utal, hogy medrét korábban egy nagyobb folyó, valószínűleg az ősi Sajó-Bódva-Hernád, - ezt követően pedig a Hortobágyon végigvándorló Tisza uralta. Az Árkus az Ohat és Tiszacsege között elterülő Völgyes nevű hajdani halászó tóból szakadt ki, s a tiszacsegei Görbeföld vizét levezetve a Zám-Nádudvar-Angyalháza közötti hármas határnál torkollott a Hortobágyba. Hossza 21 340 m, de ősi medre, — a Hortobágy folyó melletti mocsarak miatt - csak 16 km hosszú volt, s ennek szélessége 50-100 m között változott. Egyes források szerint 5340 m hosszú mesterséges medrét - 1716-1721 között - Debrecen városa háromszáz emberrel ásatta ki, hogy a csegei völgyesben levő vizet az Árkuson át levezessék 17 . ECSEDI István kutatásai alapján azonban ezt a vízi munkát korábbinak mondja. Véleménye szerint a medret már a 13. században a Zámot művelő ohati grófok ásatták a mocsárvilág lecsapolására. Az Árkust hajózási célból is használták, mert korabeli tanúvallomási jegyzőkönyvekből hiteles adatok vannak arról, hogy a 18. században a Tisza magasabb vízállásakor Nádudvarra ezen a vízi úton szállították a máramarosi tutajosok a sót és a szálfákat. A puszta közepe táján természetes széles medre volt, lejjebb a nádudvari határt elválasztó Sáros-érrel egyesült. Az Átkustól keletre észak-déli irányba folyik a Hortobágy. A folyó a Tirimpó fölött eredt, és a Tisza kiöntéseiből táplálkozott, majd Dévaványa és Túrkeve között (a mai Bucsánál) a Berettyó régi medrébe szakadt. Csapadékosabb időben Tirimpótól kezdve méreteiben már kisebb folyóhoz hasonlított, melyet kelet felől a Kadarcs és Karácsonyfok, délről a Kösely ere, nyugattól az Árkus, a Sáros-ér és ez utóbbival összefüggésben levő Mérges- és Sarkad-erek tápláltak. E nagykiterjedésű területek vizét növelték még a tiszadobi, dadái és büdi magaslatokról lefolyó vizek, melyeknek a Büdszentmihály melletti Forgács-hát és Dankó-puszta közötti völgyekben volt lefolyásuk. A folyó vízgyűjtője az ágotai szelvényig mintegy 330 km 2 volt. Vízbőségére jellemző, hogy 17431848 között még vízimalmot is hajtott, és gazdag halzsákmányt adott. A Kiss-féle földrajzi etimológiai szótár szerint első említése 1267-ből származik „Chartybak"formában, mely a hajdúböszörményi határhoz tartozó pródi réten három ágból ered, emiatt a HUNYADIAK korában Háromág-Hortobágynak - „Harmagwhorthobagh" — nevezték. 18 A folyó a horti pusztát elhagyva felveszi a Hollós-ér, a Hattyas, a Bágy és a Szandalik vizét. Széles medre és hatalmas kanyarulatai arra Károlyi oklevéltár I. 122. Hunfalvy János: A Magyar Birodalom természeti viszonyai. Bp., 1876. 389.p. Csánky Dezső: Magyarország történelmi földrajza a Hunyadiak korában. 1. 634.p.
