Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A szocialista vízgazdálkodás korszaka a Közép-Tiszántúlon
Ahhoz, hogy a később vitákat is kiváltó nagyberuházás következményeit reálisan értékelhessük, nem árt tisztázni a vízlépcső létesítésének céljait. A vízlépcső rendeltetése eredetileg az volt, hogy: • a Tisza érintett szakaszán a lefolyási viszonyok kiegyenlítésével a hasznosítható vízkészletet 300 millió m 3-es tározótérfogattal 144 m 3 /s-os, majd nagy távlatban 400 millió m 3-es tározótérfogattal 175 m 3 /s-os vízhozammal növelje; • az úszó vízkivételek miatt a duzzasztott térben addig mederben hagyandó 35 m 3 /s-os többletvízhozamot felszabadítsa; • a növekvő mezőgazdasági és ipari vízigényeket nagyobbrészt gravitációs úton kielégítse, 300 000 ha öntözésre berendezendő terület, valamint 12 000 ha halastó, továbbá a régióban működő ipari üzemek vízellátását megoldja; • évi 103 millió kWh villamos energiát termeljen; • 1350 t-ás hajók közlekedésére alkalmas, 120 km-es hajóutat biztosítson; • a Tisza duzzasztással érintett 120 km-es szakaszán a szivattyús vízkivételeket részben feleslegessé tegye, a megmaradóknál pedig az emelési magasságot csökkentse; • a tározó 127 km 2-es vízfelületével üdülési és sportolási lehetőséget teremtsen. 1966 végén megkezdődött a vízlépcső munkagödrét körülvevő körtöltés építése, majd 1967-ben megindult a munkagödör kiemelése. Mindezekkel együtt a vízlépcső tulajdonképpeni építése 1968ban vette kezdetét. Az első építési ütembe tartoztak a főművek, a vízlépcső, a böge és a víztározó, a Nagykunsági-főcsatorna és a Jászsági-főcsatorna. Az imént említett Gazdasági Bizottsági döntés azonban csak az építési munkák első ütemények megvalósulására és a duzzasztás megkezdésére szólt. A teljes programra döntés később sem született. A beruházás fokozatosan abbamaradt. Az 1960-as évtized elején, a Kiskötei Vízlépcső és öntözőrendszerei beruházásának előkészítési időszakában DÉGEN Imre vízügyi főigazgató szerint az „öntözéseink vízellátása érdekében az Országos Vízgazdálkodási Keretterv-vázlat az Alföldön mintegy 600 millió m 3 síkvidéki tározótér létesítését irányozta elő."Ez az irreális öntözésfejlesztési program indokolatlanul növelte a vízgazdálkodás nagylétesítményeit és nagy tehet tétele lett az Alföld vízügyi fejlesztésének. A túlhajtott öntözési tervek által satkallt koncepció az évtized végére sem változott, jól tükrözi ezt az Országgyűlés 1969. július 2-4. ülésén mondott államtitkári beszédből kiragadott idézet: „A magyar vízgazdálkodás felszabadulás utáni fejlődésének egyik jelentős vonása, hogy az öntözés 400 ezer hektár területen hódított teret a mezőgazdaságban. Távlati fejlesztési elgondolásainkban másfél évtized alatt 0,9-1,0 millió hektár öntözött területtel számolunk. " E célkitűzéshez kapcsolódott a kiskörei beruházás (amely 1971. évi árszinten 16,9 milliárd Ft volt, tehát nagyobb, mint a 14,2 milliárdos bős-nagymarosi program magyar hányada), amely gyakorlatilag elvonta az erőforrásokat sok egyéb - a lakosságot közvetlenül érintő vízgazdálkodási fejlesztéstől. Akik a vízügyi szolgálatra nehezedő politikai nyomást nem ismerték, azoknak később nehéz volt eldönteni, mikor ki, melyik ágazat - a mezőgazdasági vagy a vízügyi távolodott-e el a realitásoktól. A felelősség elmosódott. Az is kétségtelen, hogy a hivatalos előterjesztések mindig a két szaktárca egyeztetett programjaiként szerepeltek. Az öntözőtelepek fejlesztésének ütemét a MÉM Tiszavidék Mezőgazdaságfejlesztési Irodán (TMI) dolgozták ki. A vízigények kielégítésére vonatkozó fejlesztési terveket pedig koordináltan a Vízgazdálkodási Kerettervbe illesztették. A tiszai víziszállításról, a Duna-Tisza-csatornáról e korszakban már inkább csak fellángolásszerűen, tanulmányokban értekeztek a szakemberek.
