Dunka Sándor - Fejér László - Papp Ferenc: A Közép-Tiszántúl vízi története (Vízügyi Történeti Füzetek 16. Budapest, 2003)
A vízhasznosítások ügye a Közép-Tiszántúlon
ban ennek éppen az ellenkezőjét bizonyította. Bármilyen gyors is volt a felhőképződés a párolgás miatt, a felmelegedés és az azt követő talajkisugárzás a páramolekulákat nem engedte egyesülni, s a felhő elszállt hűvösebb tájakra. A 2000. évi nagy árvíz alatt hatalmas vízfelületek voltak a Tisza hullámterében, s hiába volt kifejezetten nagy meleg, az Alföldön az árvizet nagy szárazság (aszály) kísérte és követte, s hetekig egy szem csapadék sem hullott a területre. A több száz éves tapasztalat azt bizonyította, hogy a Magyar Alföld csapadékviszonyai elsősorban az Atlanti-óceán felett kialakuló ciklonoktól függnek. De számos korábbi példa bizonyítja azt is, hogy a szárazság a Hortobágyon független volt az árvizektől. 1829-ben például nem volt árvíz, kiszáradtak a tavak, mocsarak, még a „kadarcsok" is, de tavasszal olyan bő esőzések voltak, hogy a gulyásjárásokon bőséges legelőt találtak a szarvasmarhák. 1836-ban még a Hortobágy vize is kiszáradt, nem maradt vizes rét, és elmaradt a következő évben az árvíz is. Ugyanakkor tavasszal gyakran esett az eső, s gazdag réten legelt a gulya, a ménes, a konda és a juhnyáj. Mindaddig tartott ez a kedvező helyzet, amíg június közepe táján a Tisza árja elborította a legelőt. 1842-1843-ban sem ömlött a pusztára a Tisza vize, a sok eső miatt mégis jó legelője volt a jószágnak. 1860-ban pedig, — amikor már elzárták a Tiszát — s árvize nem öntötte el a Hortobágy medencét, az elolvadt hó és a gyakori esőzések olyan gazdag és bőséges legelőt adtak, amilyenekre még a legöregebb pásztorok sem emlékeznek. A következő év viszont már száraz volt. Mivel a vízrajzi szolgálat hazánkban ekkot még nem létezett, kénytelenek vagyunk a kotabeli lapok tudósításaira támaszkodni. 1861 novemberében a Tisza vízállását már olyan alacsonynak tartották, amilyenre régóta nem emlékeznek. Mellékfolyói is annyira leapadtak, hogy az erdélyi határhegyekről nem lehetett rajtuk tűzifát szállítani. De nem csak a Tisza völgye küzdött ekkor vízhiánnyal; a Duna is csak csekély vizet szállított. 3 A szárazság 1862-ben sem csökkent. Augusztusban a Tisza annyira megapadt, hogy Szolnokon felül 13 gabonával és repcével megrakott hajó kénytelen volt vesztegelni, mert a víz mélysége nem érte el a fél métert sem. 4 Ebben az időben a Hortobágy hídja alatt száraz lábbal jártak! 5 Mivel az 1862. év olyan száraz volt, hogy a lakosság és a jószágok ellátásához szükséges gabona és szálastakarmány 1863 tavaszára több községben elfogyott, csak a sárréti községeknek volt csekély feleslege. A tél igen enyhe volt, a tavasz pedig száraz, szeles időjárással köszöntött be. A silány őszi vetést, - ami az aszály miatt ugyanis pusztulásnak indult, - a gazdák kénytelenek voltak lelegeltetni, hogy amíg kedvezőbbre fordul az időjárás, a jószágok éhen ne vesszenek. A csapadékos időjárásba vetett remény azonban szertefoszlott. Eső hiányában a tavaszi vetés ki sem kelt, a legelő pedig gyöketestül kisült. 1863. május 28-án Debrecenben város küldöttsége „felnézte" a határt, s a jelentés szerint az ondódi és nagyhegyesi pusztákon az őszi vetés teljesen kiégett. „Már akkor úgy néztek ki a mezők, mintha szalmával Lett volna bedugva a föld. A tavasziak alig voltak 3 hüvelyk magasak, s a legjobb kaszálókon nem volt annyi fű, ami egy kaszavágást érdemelne. A kadarcsi 3 Vasárnapi Újság, 1861. december 1. 4 U. a. 1862. augusztus 24. 5 HORTOBÁGY Debreczeni Hetilap, 1862. augusztus 15.
