Dóka Klára: A vízügyi szolgálat szervezete és tevékenysége 1919–1985 (Pro Aqua Alapítvány, Budapest, 2001)
4. Vízimunkálatok a két világháború közöt
11. táblázat folytatása Pécsi 1662 Budapesti 446 Hódmezővásárhelyi 659 Debreceni 193 Miskolci 354 Összesen 6450 T5T Az új öntözőtelepek jelentős része permetező öntözés volt. Ezek létesítésekor a vizet motoros szivattyúkkal emelték ki, csöveken vezették az öntözendő területre, ahol azt szóróberendezés csőszerűén juttatta a növényekre. Ilyen telepek voltak már az 1920-as évek elején Nagycenken, Mikósdpusztán, Alsómajsán, Szabadin, Patosfán,197 az Eger-csatorna mellett a Miskolci Kultúrmérnöki Hivatal területén. A berendezések azonban túl drágának bizonyultak, és már az 1930-as években visszafejlődés volt tapasztalható. Ezen a helyzeten segített KIENITZ Vilmos társulati igazgató mérnök által kifejlesztett öntöző szivattyú, amely egyszerű szerkezetével és olcsó üzemével nagy népszerűségre tett szert a gazdák között. A víz iránti igények azonban a kis- és középbirtokokon a két világháború között a korábbinál fontosabbak voltak. Míg a századfordulón az öntözések 50-70%-a az 500 kh-nál nagyobb birtokokon létesült, addig 1930-ra ezek aránya 33,5%-ra, 1934-re 30%-ra csökkent. 1930-ban az öntözések 11,8%-a, 1934-ben 17,6%-a 10-50 kh méretű középbirtokokon volt. A két világháború között tovább gyarapodtak a rétöntözések, melyek a 19. század közepe óta az öntözések legelterjedtebb módját jelentették. A fejlett birtokokon létesített új telepeken a korábbi egyszeri árasztás helyett a tenyészidőben többször, de kisebb mértékben öntötték el a területet, korán kaszáltak, és igyekeztek a talaj kimerülését trágyázással megakadályozni. A Dunántúlon - mint láttuk - az új berendezéseket a szabályozott folyók mentén (Kapos, Sárvíz, Sió), és sok esetben a malomcsatornák felhasználásával létesítettek. Például Somogy megyében Szigetváron 66 ha, Lengyeltótiban 74 ha, Gárdonypusztán 23 ha rétet öntöztek malomcsatorná85
