Dóka Klára: A vízügyi szolgálat szervezete és tevékenysége 1919–1985 (Pro Aqua Alapítvány, Budapest, 2001)

3. A szolgálat felépítése a két világháború között

rös-Tisza-Marosi, IHRIG Dénest a Margittaszigeti, PICHLER Jánost a Csepelszigeti, DÁNOS Valért a Dázsony-Dárdai Armentesítő TársulatXó\ említhetjük.

A két világháború közti időszakban nem került sor az egész vízügyet átfogó törvény kiadására. A legfontosabb feladatokat SAJÓ Elemér „Emlékirat vizeink fokozottabb kihasználása és újabb vízügyi politikánk megállapítása tárgyában” című munkájában foglalta össze.105 1931-ben készült munkáját „kerettervnek” tekintette, amely figyelembe véve az ország területi változásait, a rossz gazdasági helyzetet, ugyanakkor a vízépítéssel kapcsolatos igényeket is, áttekintést adott a vízügy egészéről. Az újabb vízügyi politika alapjait a következőkben látta:- alkalmazkodni kell a nemzetközi helyzethez és a pénzügyi lehetőségekhez- kísérleteket folytatni- törődni a munkanélküliekkel- az organikus fejlődéshez kerettörvényeket alkotni- összekapcsolni az állami és társulati munkákat- növelni a magánmérnökök számát és a tervezésnél támaszkodni munkájukra- a vezetést egyesíteni a Földművelésügyi Minisztériumban, az ivóvízellátás feladatkörének visszahelyezésével.

Javasolta a Duna-Tisza Csatorna mielőbb megépítését, a vízerő felhasználását, a hajózható folyók folyamatos kotrását. Az évtized fő munkájának az öntözések fejlesztését tartotta, ahol véleménye szerint a kultúrmérnöki hivatalok már nem tudtak lépést tartani a fejlődéssel. Önálló tervezőintézet létrehozását javasolta, kérte az állami hajó- és kotrópark egyesítését, a vízmesteriskola bővítését, a rendszeres vízügyi statisztika összeállítását.

SAJÓ Elemér emlékiratán kívül a vízügyi szolgálat reformjáról más elképzelések is születtek. A Földművelésügyi Minisztérium 1931 évi pályázatára készült egy anyag a kultúrmérnöki munka reformjáról. Készítője javasolta, hogy a vízikönyveket és a hozzájuk tartozó okirattárakat a kultúrmérnöki hivatalok kezeljék. A régi ter49