Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
II. Ártéri gazdálkodás a 18–19.században
A vízjárta, mocsaras területeket szakszerűen először a 19.század első felében, a folyók mappációja alkalmával mérték fel. Már ekkor megkülönböztették az állandó vízborításokat, és az ideiglenesen elöntött területeket. Utóbbiak nagyságát a felmérés végrehajtói az észlelt legnagyobb vízállás, a partok és a környező területek magassági viszonyainak figyelembevételével állapították meg. A felmérés eredményeiről összesítések készültek, azonban a mappá- ciós térkép- és iratanyag nem maradt fenn sértetlenül.5/ Az összesítések közül a tiszai és körösi anyagok állnak rendelkezésre. 1824-ben HUSZÁR MÁTYÁS aKörösökről, 1838-ban pedig LÁNYI SÁMUEL a Tiszáról készített számításokat. Eredményei szerint a vízborítások a Tisza völgyében megyék, illetve tájegységek szerint a következőképpen oszlottak meg:6/ /.. 2. táblázat a 29. oldalon! Sajnos az eredeti forrás nem található meg a levéltári anyagban, így FODOR FERENC összesítésére kell támaszkodnunk, és a számítások nem ellenőrizhetők. Az állandó vízborítások és az alkalmankénti árvízi elöntések mellett bizonyára volt belvizes terület is, ami nem szerepel az összesítésben. Az anyag szerint 1838-ban a Tisza mellett 884 árvizes község volt, ahol az állandó vízborítás 219,7 ezer ha-t, az ideiglenes 972,9 ezer ha-t (összesen 1192,6 ha) tett ki. A Körösök és a Berettyó mentén 149 ártéri község volt, 256 ezer ha állandó, 515 ezer ha ideiglenes vízborítással. így az egész felmért tiszai ártérben a 19.század első felében 476 ezer ha állandó, 1487,9 ezer ha ideiglenes vízborítást (összesen 1963,6 ezer ha) találunk.7/ E mappádéból azonban a többi mellékfolyók árterületei hiányoznak. Nincs benne az összesítésben például a Temes megyei Béga és Temes ártér, Arad megyében a Maros menti mocsár, a bánsági határőrvidék vízborításai stb. A vízborítások nem egyenlő mértékben oszlottak meg a Tisza menti törvényhatóságok területén. Legvizesebb megyéknek Bereg, Szatmár. Szabolcs bizonyultak, ahol a Szernye-mocsár, az Ecsedi-láp és a Rétköz mocsárvilága helyezkedett el. Legkevésbé árvizes Borsod, Pest, Bács és Csanád megye volt. Figyelembe kell azonban venni, hogy Pest és Rács megyében a Duna. Csanád- ban pedig a Maros is jelentős károkat okozott a Tisza elöntései mellett.8/ L. 3. táblázat a 31. oldalon! A /z.vza-mappacio eredményeit — az időközben mentesített területek feltüntetésével - WEISS ISTVÁN népszerűsítette az 1860-as években többször kiadott „Átnézeti térképe a Tisza völgyének eredetétől a Dunáig” című térképén. 1848-ban az árterekről megyei összesítés is készült, amely szerint a Tisza völgyében 1181166,2 ha volt a vízzel borított terület.9/ Ebben az ösz30
