Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VII. Új igények a vízgazdálkodásban a századfordulón (1890–1918)
1885-től megváltoztak a malmok létesítésének feltételei, mivel a vízjogi törvény ezek esetében is előírta az engedélyezési eljárást. A malomtulajdonosok a vonatkozó általános szabályok szerint elkészítették a létesítmény terveit, és az alispáni hivataltól kérték annak engedélyezését. Az alispán a pataki malmok, valamint a kisebb folyókon épített hajómalmok ügyében a kultúrmérnöki, a nagyobb folyókon lévő malmoknál pedig a folyammérnöki hivatalhoz fordult szakvéleményért. A folyammérnöki hatáskörbe tartozó hajómalmok szerepe azonban ebben az időben már minimálisra csökkent. A hivatalok nyilvántartásokat vezettek a malmokról, feltüntették a tulajdonos változásokat, az 1910-es évek végén azonban már csak a megszűnést rögzítették. Magyarországon és Erdély ben 1885-ben csak 81 nagyobb vízimalmot tartottak számon, és egy sor gabonatermő megyében a Dunán és a Tiszán nem is voltak ilyen létesítmények (pl. Heves, Tolna, Torontál, Pest-Pilis-Solt-Kiskun stb.). Bár a Dráva a 19.század közepén egy sor hajómalmot hajtott, 1885 után egyetlen létesítményt sem igazoltak, és új hajómalomhoz sem kértek engedélyt. A Budapesti Folyammérnöki Hivatal illetékességi területén Ercsiben, Adonyban még a századforduló után is egy sor malom működött, Ercsiben 1912-ben még vízimolnár céh is volt.57/ A főváros határában 1919-ben kötötték ki az utolsó malmot, és műemlékként fennmaradt az 1960-as évekig a ráckevei is. Szentendrén és környékén az 1890-es években — a folyammérnöki nyilvántartások szerint — már nem volt egyetlen hajómalom sem.58/ Akadályozták a malmok működését a Z>n««-szabályozási munkák is. Előfordulhatott, hogy az árvíz ellen védelmet nyújtó építmények miatt a malmokat nem lehetett rendesen megközelíteni, és a váltóhelyek távolra, a párhuzamművek külső oldalára kerültek. A vízjogi törvény értelmében a meglévő vízművek igazolására és újak engedélyezésére gyakorlatilag csak a pataki malmoknál került sor. Általában azt a gyakorlatot követték, hogy a bejelentett malmokat ideiglenesen igazolták azzal, hogy a végleges műszaki feltételeket a kultúrmérnöki hivatal fogja megállapítani. E feltételek általában a malom átépítését tették szükségessé. 1885- ben a Földművelés-, Ipar- és Kereskedelemügyi Minisztérium olyan rendelkezést hozott, hogy a duzzasztóműveket, így a malomgátakat is magassági jeggyel kell ellátni. Ennek kijelölése és az engedélyezett duzzasztási magasság megállapítása a kultúrmérnöki hivatalok feladata volt.59/ A 19.század második felétől a malmoknak csak kis része épült a patakra, legtöbb esetben ugyanis malomcsatornát létesítettek. A patakok és folyók duzzasztására rendszerint szükség volt, azonban már nem fix gátakat, hanem zsilipes duzzasztókat építettek. A zsilipek függőleges vezetőfalak között mozogtak, közülük az egyik a kerékre vezetett, a másik a felesleges vizet a ma270
