Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
VI. A kultúrmérnöki és belvízrendezési munkák megszervezése (1870–1918)
a szántók területe 57 ezer kh-ról 106 ezer kh-ra nőtt. A szántóföldi termelés került előtérbe a hajdani halászközségben. Tápén is. 1865-ben a szántók itt csak a határ 15,36%-át tették ki, 1895-ben már 62,20, 1913-ban 92,59%-ot. A Rdba-vidékén a 19.század utolsó évtizedeiben érezhetők voltak a vízszabályozás eredményei. Rábacsécsényben 1865—1895 között a szántók területe megduplázódott, (1152 kh-ról 2145 kh-ra), majd 1913-ig nem következett be jelentős változás. Hasonló a helyzet Rábapatonán és Rábakecölön is, ahol a szántó 1865 és 1895 között 1257 kh-ról 2545 kh-ra, illetve 1514 kh-ról 2293 kh-ra nőtt, majd e növekedés megállt. A Rétköz ben az ármentesítés és a belvízlevezetés munkáinak megfelelően a fejlődés két ütemben ment végbe. A tiszai töltések megépítését követően a szántók területe néhány községben megduplázódott, majd a belvízlevezetés nyomán újabb növekedés következett be. Például: 37. táblázat szántóterület/kh 1865 1895 1913 Beszterec 232 654 1726 De me cser 1838 3108 5436 Kék 989 1856 3396 Kékese 1172 1992 2338 Vasmegyer 1340 1939 3545 A felsorolt községek lépéshátrányban maradva a piac követelményeivel szemben — akkor növelték nagymértékben szántóikat, amikor a gabonakonjunktúra már végétért.1 6 V E korszak vonatkozásában is feltehetjük azt a kérdést, mely társadalmi rétegnek volt haszna a vízszabályozásból, a különböző nagyságú birtokokkal rendelkezők hogyan tudták átalakítani saját gazdálkodásukat. A következőkben a probléma összetevői közül azt vizsgáljuk meg, hogy a volt „vizes” megyékben az egyes művelési ágak hogyan oszlottak meg a birtokkategóriák között, milyen arányban részesültek a tulajdonosok az összterületből és ezen belül a szántókból, rétekből, legelőkből. A mintamegyék ioldhasználati struktúrája birtoknagyság szerint a következő képet mutatta: 235
