Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)
V. Folyószabályozás és ármentesítés a kiegyezés után (1867–1889)
Ellenkező esetben a Közmunka- és Közlekedésügyi Minisztérium a nagyobb ártéri birtokosokból és a községek képviselőiből bizottságot (azaz kényszertár- sulast) alakított, amely az elvégzendő munkákat megszervezte, és telelt a járadék behajtásáért. Az 1884. évi törvény újat hozott abban is, hogy bevezette a közérdekű társulatok fogalmát. Közérdekűnek azokat a szervezeteket tekintette, amelyeket az egységes folyószabályozás és összefüggő ármentesítés érdekében feltétlenül fenn kellett tartani. Ezek kötelesek voltak a védművekhez szükséges költségfedezetet előirányzatukba felvenni, és a jóváhagyás után gondoskodni a behajtásról. A munkák időben történő megkezdését a folyam- mérnökök ellenőrizték, akik jelentése nyomán a Közmunka- és Közlekedés- ügyi Minisztérium határidőt tűzhetett ki azok végrehajtására. A minisztérium tisztában volt azzal, hogy a társulatok teherbíróképességét nem lehet végtelenségig növelni, ezért a törvény bevezette a közérdekű társulatoknál a maximális megterhelés elvét. Eszerint ha a befektetett összeg meghaladta az elöntésnek közvetlenül kitett ártér új kataszteri jövedelme hússzorosának 60%-át, valamint a magasabban fekvő ártér kataszteri tiszta jövedelme hússzorosának 20%-át, a többletkiadásokat az állam fedezte. A minisztérium a folyammémökökön keresztül felügyeletet gyakorolt a védművek felett, és ezért a társulatok gátkilométerenként 3 Ft-ot fizettek. A Tisza mentén működő társulatok közös ügyeik intézése céljából kötelesek voltak belépni a ÍT/sza-völgyi Társulatba, ahol az egyes szervezetek ártereik nagyságának megfelelő szavazati joggal rendelkeztek. A közös ügyeket a központi bizottság képviselte, amely elnökből, két alelnökből, 21 rendes és 10 póttagból állt. Az 1884. évi törvény intézkedett árvízveszély esetére is. Előírta, hogy a társulat köteles a szükséges védekezési anyagokat minden év október 20-ig előkészíteni, és ezt az illetékes folyammémök ellenőrzi. Védekezéskor a társulati igazgató határozta meg a konkrét feladatokat, alkalmazta és rendelte ki a közerőt, a mérnök pedig a műszaki ügyekben intézkedett. A vízszabályozó és ármentesítő társulatokra vonatkozott az 1881. évi 42. te. is,24/ amelynek értelmében a szervezetek a beruházott összeg egy részét az államtól adóvisszatérítés formájában megkapták. Mivel az ármentesítéssel a földek kataszteri jövedelme és így az utánuk fizetendő adó is növekedett, az államnak érdeke volt, hogy a társulatokat az adóvisszatérítéssel minél nagyobb befeketetésekre ösztönözze. A vízszabályozási törvények közül ezt kísérte a képviselőházban a legnagyobb vita. Az ellenzéki képviselők, mindenekelőtt MOCSÁRY LAJOS és HERMAN OTTÓ hiányolták a minisztérium vízügyi munkájában az egységes koncepciót, a megfelelő tervezést, az volt a véleményük, hogy a társulati törvények a köz- és magánérdeket összekapcsolják. 171
