Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)

IV. Vízimunkálatok az abszolutizmus idején (1849–1867)

ni. A Tisza szabályozása közvetlenül Zemplén, Szabolcs, Heves-Külső Szolnok és Csongrád megye mezőgazdaságát érintette. A községek határaiban óriási területek szabadultak fel az árvíztől, amelyeket még a gabonakonjunktúra miatt sem kellett teljes egészében felszántani. Zemplén megyében a szántók mennyisége nem változott, a Tisza árvizétől mentesített területet jórészt rétként hasznosították. Mivel a Bodrog szabályozása még nem fejeződött be, itt még nem beszélhetünk a feltételek teljes átalakulásáról. Hasonló a helyzet Szabolcsban, ahol a Rétköz lecsapolására csak a következő évtizedben került sor. Itt viszont a korábbi hagyományoknak megfelelően az árvíztől megszabadult területek, a szántók arányát növelték. Heves-Külső Szolnok megye viszonyait a területi átcsatolások miatt nehéz a korábbi időszakkal összehasonlítani. 1867-re itt a szántók és a rétek, legelők terjedelme megfelel az országos átlagnak, a szántóké állandó növekedést, a réteké, legelőké csökkenő tendenciát mutat. Csongrád megyében a Tisza szabályozását követő években a hagyományos állattenyésztés virágzott fel. Miközben még a meglévő szántók aránya is csökkent (ha e vonatkozásban az összeíróknak hinni lehet), a legelők 1855—1867 között több mint 30%-kal növekedtek. Torontál megye gazdálkodása leginkább Bácsin hasonlított. A termékeny határ 65,99%-a szántóföld volt, ahol a víziúton könnyen elszállítható jó búza termett. A Maros és Tisza szabályozásával a megye gyakorlatilag meg is szabadult az árvizektől.

Az 1860-as években a vízjárta megyék gazdálkodását a gabonakonjunktúra és a vízimunkálatok állása egyaránt befolyásolta. A vízjárta megyék egy részében a konjunktúra a szántóföldek növeléséhez vezetett. A versenytől hajtva a községek lakói bevetették a még nem mentesített ártereket, számolva azzal is, hogy akár az egész termés elpusztul. Eke alá fogták a szabályozás után frissen kiszáradt határrészeket ott is, ahol a talajvíz még elég magasan volt, vagy a belvizeket még nem tudták levezetni. Ahol a talajviszonyok, a rossz szállítási és értékesítési lehetőségek nem tették indokolttá a határ nagy részének feltörését, ott a vizektől visszahódított területeket is jórészt rétként, legelőként hasznosították.

Az érintett megyék állatsűrűségének vizsgálata a mezőgazdaságról kialakult képet differenciáltabbá teszi. 1870-ben a szűkebb Magyarország területén km2-ként 16 szarvasmarhát, hét lovat, 14 sertést és 53 juhot tartottak. 1850-hez képest alig változott a lótenyésztés, a szarvasmarhatartás viszont 40%-kal, a juhászat 71%-kal nőtt. A mintamegyék állatsűrűsége ekkor a következő volt:

160