Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)

IV. Vízimunkálatok az abszolutizmus idején (1849–1867)

jér-megyei Sárrét öntözésének keletkezése sjelenbeni gyakorlata” című cik­kében foglalta össze.145/ A 19.század második felében azonban öntözéssel nemcsak a dunántúli birtokosok kísérleteztek, hanem létesültek telepek az ország más részein is. Ilyen volt például a makiári 520 kh-s, a véglesi 475 kh-as, a túrái 140 kh-s öntözés, vagy az 1860-as években, Gömör megyében létesített telepek. Az al­földi megyékben a csapadék pótlása a 7'Aza-szabályozási Központi Felügyelő­séget is foglalkoztatta. 1863-ban HHRR1CH KÁROLY készített a Körös vidé­kére vonatkozó öntöző csatorna tervet, majd 1867-ben a Tisza-Körös közötti hajózó- és öntözőcsatorna tervet állította össze, amely a Hortobágy öntöző­víz ellátását biztosította volna.146/ Az 1850-es években — szerény méretekben — már találkozunk az első alag- csövezésekkel is. 1852-ben a Vas megyei Bakóján indult meg a munka, és 1854-re már 18 hold volt az alagcsövezett terület. Mivel a munkához szüksé­ges csövek Magyarországon nem álltak rendelkezésre, a bécsi Földművelésügyi Minisztérium támogatásával Angliából hozattak csősajtoló gépet, és az alag- csöveket helyben állították elő. Az itt elkészült csöveket használták Vépen és Sajtoskálon, ahol szintén kísérleteztek az új módszerrel. 1854-ben Körös- ladányban maga BODOKY KÁROLY is irányított ilyen munkát.14 V A kiegyezés idején az ország földhasználati viszonyai tükrözték azokat a változásokat, amelyek a jobbágyfelszabadítás után a falvak határában végbe­mentek. A kapitalista mezőgazdasági termelés kialakulása, a gabonakonjunk­túra szerepe a korabeli statisztikákból nyomon kísérhető, nem elhanyagol­ható tényező azonban az érdekelt megyékben a vízszabályozások hatása sem. 1865-ben — a helytartótanács összesítése szerint — az ország földhasználata a következő arányokat mutatja: 22. táblázat — szántó 13 627 153 kh 39,95%- rét, kert 4 577 088 kh 13,42% — legelő 5 717 137 kh 16,75% — szőlő 574 385 kh 1,68%- erdő 9 320 386 kh 27,32% — nádas 301 578 kh 0,88% összesen: 34 117 727 kh 100,00%- az összterület 92,87%-a, változás 1855-höz képest + 5,32 %. 14 8/ 155

Next

/
Thumbnails
Contents