Dóka Klára: A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében, 1772–1918 (Mezőgazdasági Ügyvitelszervezési Iroda, Budapest, 1987)

I. A merkantilista gazdaságpolitika és az első vízügyi szervezetek (1772–1787)

uralkodók igyekeztek elősegíteni az elpusztult országrész újratelepítését, és a mezőgazdasági termelés megindulását. Az ország lakóinak száma a 18.század elején csak becslésekkel állapítható meg. Nyilvánvaló azonban, hogy a középkori állapotokhoz képest a népesség számát illetően sok változás nem következett be. Míg a 15.században 4 millió fő volt Magyarország lakossága, a 18. század elején is alig érte el a 4,2 milliót. A népességszám csökkent a Rákóczi- szabadságharc időszakában is, és 1710—12-ben pestisjárvány tizedelte a lakosságot, így az 1720-as összeírás idején — a betelepítések ellenére — csak 4,5 millióra emelkedett a népesség. Egy km2-re átlag 14 fő jutott, azonban a történeti előzményeknek megfelelően nagy különbségek voltak az egyes országrészek között. A volt Hódoltságba 9,6 fő/km2 volt az átlag, Békés megyében csak 3, Sopron ban viszont 41 fő jutott egy km2-re.1/

A gyéren lakott területeket műveletlenül hagyott szántóföldek, hatalmas kiterjedésű puszták, bozótok, nádasok és vadvizek borították. Bár a folyók mellett sokan éltek halászatból és vadászatból is, a török korban a fő termelési ág az állattenyésztés, ezen belül a szarvasmarhatartás lett. A marhának külföldön jó piaca volt, lábon történő hajtása nem jelentett problémát. A földművelés háttérbe szorult az állattartás mögött. Az értékesitési és szállítási nehézségek miatt csak a helyi igények kielégitése céljából termeltek, a föld viszonylagos bősége pedig primitívebb fokra vetette vissza a határhasználat rendjét. A volt hódoltsági területeken a kétnyomásos gazdálkodás is kivételnek számított. A kimerült földeket egyszerűen újakkal voltották fel, amíg volt alkalmas terület.

Az ország északi megyéiben a szabadfoglalásos rendszernek nem volt tere. Itt a háromnyomásos földművelés tekinthető már ebben az időszakban általános formának, bár a nyugatabbra fekvő országokhoz képest ez is elavult termelési mód volt. A belterjes mezőgazdasági termelés kizárólag a kertekre korlátozódott, aminek az Alföldön is hagyományai voltak. Terményeik közül külső piacra csak a gabonát és bort juttatták, mivel ennek volt bizonyos kereslete. A mezőgazdaság és az ipar csupán kezdetleges szinten fonódott össze, és 1720-ban a lakosságnak csak 1%-a lakott a 36 szabad királyi városban. A kézműves szinten megrekedt ipar minimális mennyiségű árut termelt, ami arra kényszeritette a parasztokat, hogy háziiparral foglalkozzanak. A gazdasági élet fejlődését nehezítette a közlekedés elmaradottsága. A szárazföldi és vízi- utak egyaránt rosszak voltak. Az állam csak kivételes esetekben épített utakat, és ilyenkor az építés terheit a lakosságra hárították. Elhanyagolták a vízi- utakat is. A vontatás csak a Duna és Tisza egyes szakaszain volt mindkét irányban megoldható, azonban a Duna folyásának iránya a nyugatra történő szállítást nehezítette. A hazaiak teljesen kiszorultak a kereskedelemből, amely9