Dobos Alajos: Öntöző berendezések tervezési módszerei (Tankönyvkiadó, Budapest, 1971)
5. Tervezési módszerek
tárgyaltunk - egy egységgé fogja össze. Szükségképpen mások tehát a két berendezés fajtánál a gazdaságos kialakítás feltételei. Ennek ellenére a kialakítás módszere közös alapelvre épül (a mozgatható fővezetéknek a főcsatorna, a szárnyvezetéknek pedig a mellékcsatorna felel meg). A 3.2 és 3.4 fejezetben közölt levezetés ezen alapelv szerint készült. A gazdaságos kialakítás módszeréből tehát kimaradt a héjcsatornás bérén dezés tömlős szárny vezetéke költségének számbavétele. (A hossza nem, mert az a mellékcsatornák távolságában benne foglaltatik.) Ennek oka az, hogy a tömlők költsége a csatornahálózat létesítési költségéhez mérten egyrészt nem jelentős, másrészt - miután igen költséges berendezésről van szó - nyilvánvalónak tűnik a minél szélesebb táblák öntözése. Ha ez utóbbit hidraulikai szempont - bői elemezzük, kiadódik a 300-450 m körüli táblaszélesség, azaz számyveze- tékhossz. így a tömlők költségében mutatkozó viszonylag behatárolt változás a főcsatorna szakaszok igen nagy költségeihez adódna hozzá, azaz a végeredményt, a megfelelő csatorna-elrendezést, gyakorlatilag nem befolyásolná, tíz is a tömlők vizsgálatból való kihagyásának célszerűségére utal. A tömlők költségét - amennyiben indokoltan szükségessé válik - 3.4 fejezet (51) összefüggésébe a főcsatorna szakaszok k egységköltségéhez kell hozzáadni. A módszer értékeléséhez hozzátartozik annak a ténynek a figyelembevétele is, hogy esetenként egyes csatornák helye - a terep domborzati viszonyai miatt - kötött. Ez a módszer szempontjából kettőt jelenthet. Az egyik: törekedve az azonos nagyságú táblák kialak itására - amely indokolt mezőgazdasági igény - a táblaszélesség mint változó a vizsgálatból elesik (egyszerűsítő feltétel). A másik: a táblaszélesség változásainak tartományát az adott feltételek behatárolják (kevesebb változat). Ha pedig áttérünk a különböző nagyságú táblák alkalmazására, akkor az (51) összefüggést úgy kell átrendezni, hogy a constans értékek külön tagként nyerjenek kiföjezést. A tereprendezés és a tervezési módszer kapcsolata is elemzést igényel. Két módszerrel foglalkoztunk: az egyik esetben a berendezés változatokhoz külön készülne a tereprendezési terv (program), a másik esetben pedig a terep- rendezés költsége a csatornák k fajlagos költségébe nyerne beépitést, célszerűen a mellékcsatorna költségéhez kellene kapcsolni. Az utóbbi gondolatokkal elérkeztünk annak a számítógépprogramnak a gondolatához, hogy amely az öntözendő terület adatai (méretek, a mezőgazdasági igények, stb.) és a terep sávokra osztott (mellékcsatornára merőlegesen) rétegvonalas tervének adatai alapján tervezi meg az öntöző berendezést. Ezt ma már megoldhatónak Ítéljük, de miután e berendezés-fajta tervezésére nincs gyakorlati igény, a kérdésnek nincs gyakorlati jelentősége. A héjcsatornás öntöző berendezés üzemi egységeit, általában 4 táblából állónak kell felvenni (67. ábra). Ennek alapvető indoka részint a berendezés költséges voltából, részint pedig abból a tényből ered, hogy a csatornák termő- területet foglalnak el. így a tervezőnek minden esetben arra kell törekednie, hogy a berendezésben egy-egy mellékcsatomáből 2-2 táblát lehessen öntözni. A 3 táblából álló üzemi egység (6 napos tábla-öntözés) kialakításának tehát eleve akadálya van, bár mint megállapítottuk, erre kellene törekedni. A b .- 145 -
