Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
3. Magyarország jellemző hidrológiai viszonyai a vízkészletgazdálkodás szempontjából - 3.3 Felszín alatti vizek
rint ugyancsak ezekről a területekről származnak a rétegvizek, azonban a hegylábaknál kialakult hordalékkúpok juttatják azokat a mélyebben fekvő rétegekbe. Egyes feltevések úgy tartják, hogy a nagyobb mélységben levő rétegek vize a víztartó rétegek anyagával együtt, a régebbi földtani korokban ülepedett le, végül más nézetek a magmából származtatják a rétegvizeket. A jelenleg kialakult korszerű felfogás szerint valamennyi említett tényező szerepet játszik a rétegvizek keletkezésében és utánpótlódásában, a tényezők részvételi aránya azonban területről területre változik. Ezért a rétegvízkészleteket csak egy-egy terület részletes feltárása alapján lehet pontosan megállapítani, amikor meghatározhatók a statikus és a dinamikus készletek is. A részletes feltárás alapján különbséget lehet tenni olyan területek között, amelyek rétegvízkészlete túlnyomórészt statikus jellegű (egyszer kitermelhető, nem utánpótlódó) és olyanok között, amelyek készletei részben vagy egészen folyamatosan utánpótlódnak. Ennek megállapítása fontos, mert csak akkor lehet egy-egy jelentős vízkivételt megbízható módon megvalósítani, ha ismeretesek a kitermelt vízkészletek utánpótlódási viszonyai. Magyarországon a rétegvíznyerési viszonyok az átlagosnál kedvezőbbek. Ennek következménye, hogy hazánkban eddig mintegy 40 000 fúrt kút létesült. Az országos vízmérlegben elfogadott becslés szerint az ország rétea- vizeinek hasznosítható készlete 79 nH/s. 3.31 Hévizek A felszín alatti vízkészlet kapcsán foglalkozni kell némileg részlete- sebben a hévizekkel is, minthogy ezek feltárása és hasznosítása nagyobb mértékben az utóbbi években indult meg és sok újszerű problémát hozott felszínre. A hévíz olvan felszín alatti víz, amely rendszerint nagyobb mélységből származik és magasabb hőmérséklete folytán többcélú hasznosításra nyújt lehetőséget. A föld belsejéből a felszín felé áramló hő nagyságát a geotermikus gradienssel (1 C° hőmérsékletnövekedéshez tartozó mélység, m/C*-), illetve újabban a földi hőárammal fa kőzetek átlagos hővezető képességének és a geotermikus gradiensnek a hányadosa, 10 6 cal/cm2/s) szokták jellemezni. A világ átlagában a geotercnikus gradiens 30—45 m/C°, a földi hőáram 1,1—1,4.10 6 cal/cm2/s). Ha a geotermikus gradiens, vagy a földi hőáram értéke az átlagosnál nagyobb, pozitív, ha kisebb, negatív geotermikus ano- máliárol szokás beszélni. Hazánk csaknem egész területén pozitív geotermikus anomália jelentkezik, amennyiben a geotermikus gradiens értéke 15—22 m/C°, a földi hőáram értéke 2,0—2,8.10 6 cal/cm2/s között változik. Ennek gyakorlati jelentősége abban áll, hogy hazánkban például 100 C° réteghőmérséklet már 1800—2000 m mélységben észlelhető, míg az átlagos geotermikus gradiensnek megfelelően ez a kőzethőmérséklet csak 3—4000 m mélységben érhető el. Ilyen nagy mélységben azonban a kőzetek porózitása már kicsi, 58