Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
3. Magyarország jellemző hidrológiai viszonyai a vízkészletgazdálkodás szempontjából - 3.2 Felszíni vizek
között már korántsem egyértelmű a kapcsolat. Ilyen éghajlati adottságok esetében a lefolyás alakulásában fontos szerepe van egy további tényezőnek, a térszín természetes víztárolóképességének. Ha ugyanis az időszakos vízfeleslegek a térszínen vagy a felső talajrétegben tetszőlegesen hosszú időn át és gyakorlatilag korlátlan mennyiségben tárolódhatnának, akkor alakulna csak ki lefolyás, ha a csapadék hosszú idő átlagában is meghaladja a lehetséges párolgást. Minthogy a térszín tárolóképessége korlátozott, az időszakos vízfeleslegek egy része akkor is lefolyik, ha sokévi átlagban a csapadék számottevően kisebb a lehetséges párolgásnál. Magyarország csapadékviszonyairól a 3—5. táblázat ad áttekintést. Megfigyelhető, hogy az évi átlagos (620 mm) csapadék 41,3%-a a téli fél- évben, 57,7%-a pedig a nyári félévben hullik le. Az évi csapadék 31,2%-a azonban június—július—augusztus hónapokra jut. A csapadék átlagos mennyisége az Alföldön mindössze évi 565 mm. míg a Dunántúlon eléri a 687 mm-t. A 3—7. ábra az ország hegyvidéki és síkvidéki területeinek éghajlati és vízháztartási adottságaiban mutatkozó különbségekre mutat rá. A lehetséges párolgás és a csapadék éven belüli eloszlásának megfelelően kialakuló „éghajlati vízhiány”, illetve vízfelesleg tartama és mértéke tekintetében a két tájegység között lényeges különbségek vannak. A hegy- és dombvidéki területeken (bal oldali grafikon) a mintegy 160 mm-nyi nyári vízhiányt a kereken 200 mm téli vízfeleslegből visszamaradó készlet számottevő mértékben ellensúlyozza, a síkvidéki területeken viszont a mintegy 320 mm- nyi nyári vízhiánnyal mindössze 130 mm-nyi téli vízfelesleg állítható szembe (jobb oldali grafikon). Az ország és az egyes országrészek átlagos vízháztartási jellemzőit éves, téli és nyári féléves viszonylatban a 3—6. táblázat szemlélteti. Bár a táblázatban feltüntetett párolgási és lefolyási értékek önmagukban nem értékelhetők, mivel a téli félév csapadékának jelentős része a nyári félévben párolog el, illetőleg kerül lefolyásra, a csapadék, párolgás és lefolyás féléves arányairól azonban a táblázat adatai szemléltető tájékoztatást nyújtanak. Ha külön vizsgáljuk a nyári félév vízháztartását, az negatív lefolyást — vagy mint említettük — készletcsökkenést eredményez. A téli félév vízháztartása azonban készletfelhalmozódást mutat. A folyók vízszállításának éven belüli megoszlása a vízkészletgazdálkodás (például tározórendszerek tervezése, az-időben változó vízhozamok és a vízigények összehangolása) szempontjából fontos jelenség. Műszaki tervezési célokra az egyes vízfolyásokra és vízfolyásszakaszokra egyedileg kell a lefolyás éven belüli eloszlását vizsgálni. A 3—8. ábra célja áttekintő vízrajzi jellemzés, amelynek vízgazdálkodási szempontból az országos és a nemzetközi szintű áttekintésekben van jelentősége. A bal oldali ábra a hosszabb vízhozamadatsorral rendelkező 34 állomás alapján az ország nagy és közepes folyóinak átlagos és szélső értékű lefolyási viszonyait szemlélteti. A 34 állomás között 4 dunai, 6 tiszai állomás van és mindössze 2 állomáshoz tartozik 1000 km2-nél kisebb vízgyűjtő- terület (Zagyva: Pásztó és Tárná: Verpelét). Átlagos évi lefolyás ~ 100 miá m3/év). 40
