Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
3. Magyarország jellemző hidrológiai viszonyai a vízkészletgazdálkodás szempontjából - 3.1 Éghajlat és vízháztartás
3. MAGYARORSZÁG JELLEMZŐ HIDROLÓGIAI VISZONYAI A VÍZKÉSZLETGAZDÁLKODÁS SZEMPONTJÁBÓL A vízkészletgazdálkodás műszaki hidrológiai feltételei és módszerei az éghajlat, a térszín alakulása, a t^láj, a földkéreg szerkezete, vízvezetőképessége, a térszín természetes víztárolóképessége és más természeti adottságok szerint országonként, vízföldrajzi tájanként változnak. Szükséges ezért, hogy röviden áttekintsük Magyarország hidrológiai adottságait. 3.1 Éghajlat és vízháztartás Valamely terület vízviszonyait elsődlegesen az éghajlat szabja meg. A felszíni és a felszín alatti vízkészlet alakulása és a természetes vízháztartás egyenlege szempontjából különösképpen a lehetséges párolgás és a csapadék viszonylagos nagyságának van fontos szerepe. A 3—1. ábra a lehetséges párolgás és a csapadék sokévi átlagának hányadosaként kifejezett ariditási tényező (lásd a 2—1. egyenletet) terű- - t leti eloszlását szemlélteti az ország főbb folyóinak vízgyűjtőterületén. A 3—2. ábra a C—Pn különbségként értelmezett éghajlati vízfelesleg, illetve vízhiány alakulását mutatja be az ország területére vonatkozóan. A folyók vízgyűjtőterületének sokévi átlagos vízmérlegét a C = P + L (3—1) egyenlet jellemzi, amelyben C a csapadék, P a párolgás, L a vízfolyás medrében lefolyó vízmennyiség sokévi átlagértéke, a területet egyenletesen bo- rító vízréteg vastagságában (mm-ben) kifejezve. Az ország főbb folyóinak vízgyűjtőterületére vonatkozóan a fenti három tényező közül kettő (C és L) hosszú idejű észlelésekből ismert, a harmadik — a^párolgás átlagértéke — a 3—1. egyenlet alapján kiszámítható. A 3—3. ábra az évi csapadék átlagának területi eloszlását mutatja Magyarország folyóinak vízgyűjtőterületén. A vízháztartási mérleg éven belüli átlagos alakulásáról, a csapadékra és lefolyásra vonatkozó adatok alapján lehet tájékozódni. A Zala vízgyűjtő területének vízháztartási viszonyait szemléltető 3—4. ábrán jól látható, hogy a vízkészletváltozásokban határozott évi ritmus van. A teljes ciklust magában foglaló hidrológiai év (általában november 1 és október 31 közötti időszak) egyfelől a készletfelhalmozódás időszakát jelentő téli (november 1 és április 30 közötti időszak), másfelől a készletet csökkentő május 1 és október 31-e közötti nyári félévből áll. Bár a vízkészlet felhasználódás kezdeti és befejező időpontja — hasonlóan a vízkészlet apadáshoz — még egyetlen folyó különböző szakaszain is nagy szóródást mutat, a gyakorlatban a sokévi átlagok alapján elfogad- hatónak ítélhető a november 1, június_X-időpontokhoz tartozó készlet- kiegyenlítődés. 25
