Dégen Imre: Vízgazdálkodás II. Vízkészletgazdálkodás (Tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
5. Víztározás - 5.4 Felszíni ivóvíztározók vízminőségi kérdései
rozott víz nagy része ivóvíztermelés céljából értéktelen lehet, sőt az őszi és tavaszi vízkeveredési időszakokban a felszíni vízrétegek felhasználását is lehetetlenné teszi. A dombvidéki tározók jellegéből adódik, hogy a tározót, elsősorban a tavaszi olvadás és a csapadékos időszakok árvizei töltik fel. Ezek a vizek a patakok által az év nagy részében szállított, de kisebb mennyiségű vizekhez képest erősen szennyezettek, sok lebegőanyagot és szerves törmeléket szállítanak. A Borsodi Regionális Vízmű Ózd térségében épült tározójában, a Lázbérci tározóban például a tavaszi olvadásnál a patakvizek lebegőanyag-tartalma meghaladja az 1000 mg/l-t, melyből legalább 200—300 mg/1 szerves törmelék. Ez gyakorlatilag a tározóban marad, helyi tápanyagfölösleget alkot, és mineralizációja nagy mértékben terheli a tározóvíz oxigénellátottságát. Az áradásos vizek rendszerint sószegények. A víz lúgossága, különösen olvadékvizeknél 0,5 W° (Wartha-féle lúgossági fok*) alatt is lehet. Ez nagymértékben megnehezíti a rendkívül zavaros, sok kolloidot tartalmazó vizek derítését. Az eddigi tapasztalatok szerint a hazai felszíni tározásoknál — az eut- rof jelleg és a vízjárási adottságok miatt — kisebb-nagyobb mértékben felmerülnek az említett problémák. Ezért az ivóvíz-termelés technológiájában bizonyos sajátos szempontokat kell érvényesíteni. Víztermelés céljára általában csak a felszíni vízrétegek használhatók. A mélyebb rétegekben több-kevesebb vassal, mangánnal és agresszivitással kell számolni. Csak rendkívüli kedvező esetben elégséges a víz vegyszeres derítés nélküli szűrése. Még ilyen esetben is vannak időszakok, mikor a vegyszeres derítés szükséges. Fel kell készülni esetleges mészadagolásra. Az olvadékvizek feltétlenül vegyszeres derítést igényelnek, amihez megfelelő lúgosságot kell a víznek adni. A keveredési időszakban a vas- és mangántartalom a felszíni vízrétegekben is megjelenhet. A mészadagolás ilyenkor is előnyös lehet. Szennyezettebb vízfolyásokra épített tározóknál csaknem biztos, hogy íz- és szagártalmak jelentkeznek, amelyek a derítés és szűrés után csak megfelelő utókezeléssel távolíthatók el. Wartha szerint a lúgossági fok az a szám, amely megmutatja, hogy 100 ml vízben levő karbonát- és hidrokarbonátion semlegesítéséhez hány ml 0,1 normál sósav szükséges a vízben levő karbonát- és hidrokarbonátion semlegesítéséhez. A víz karbonát- és hidrokarbonátionokhoz kötött kalcium- és magnéziumion-tar- talma kalciumoxidban (CaO) kifejezve a karbonát (változó) keménységet adja német keménységi fokban. Ehhez a lúgosságot 2,8-del kell szorozni. A víz szabad széndioxid-tartalmának és lúgosságának ismeretében a pH-érték az MSZ 448—55—22. lap függelékében szereplő táblázatból kereshető ki. A hidrogénion koncentráció negatív logaritmusát nevezzük a víz pH-értékének. A tiszta desztillált víz pH-értéke szobahőmérsékleten 7,0 (— log 10—7 = 7). Ha a vízbe sav, vagy savanyú kémhatású só kerül, akkor a hidrogénion koncentrációja növekszik, a negatív logaritmus, tehát a pH-érték csökken, alkalikus anyagok oldódásánál fordított a helyzet. A pH-érték ismeretével tehát megállapíthatjuk, hogy a víz savanyú, semleges, vagy lúgos jellegű-e. 13 193
