Dégen Imre: Vízgazdálkodás I. A vízgazdálkodás közgazdasági alapjai (tankönyvkiadó, Budapest, 1972)

A) A vízgazdálkodás közgazdasági alapjai - 4. A vízgazdálkodás mint népgazdasági ágazat

a) A kormány gazdaságpolitikájának kialakításában való közreműködés során az OVH részt vesz a vízügyi ágazatot érintő kérdéseket illetően a kor­mány gazdaságpolitikája, a népgazdasági tervek és azokat megvalósító közgazdasági eszközök kidolgozásában, döntésre való előkészítésében. Részt vesz az ágazatában érvényesülő gazdaságpolitikai célkitűzések meg­határozásában, az ágazatot érintő gazdasági szabályozás rendszerének az ágazati sajátosságoknak megfelelő kidolgozásában, a népgazdaság többi ága­zatával összehangolt, átfogó, komplex műszaki-gazdasági ágazatfejlesztési koncepciók kidolgozásában. Gondoskodik a vízügyi ágazatban a kormány gazdaságpolitikájának ér­vényesítéséről, ellenőrzi és értékeli annak hatását, megállapításairól tájé­koztatja az érdekelt minisztereket, és a szükséges intézkedésekre javasla­tokat terjeszt a kormány elé. b) A vízügyi ágazati gazdaságpolitika kidolgozása és megvalósításának elősegítése és irányítása magában foglalja: a népgazdaság bármely ágában folyó vízgazdálkodási tevékenység irány­elveinek és szabályainak meghatározását; az ország felszíni és felszín alatti vízkészletének feltárására és a nép- gazdasági ágak közötti elosztására, a vízkészletekkel való gazdálkodásra vonatkozó elvek kidolgozását; a vízgazdálkodási tevékenységnek és fejlesztési terveinek ágazati és te­rületi koordinációját; a vízgazdálkodás fejlesztésével és korszerűsítésével kapcsolatos — a nemzetközi összefüggéseket is figyelembe vevő — irányelvek megállapí­tását, a népgazdaság termelőerőinek elhelyezése (telepítése) során figye­lembe veendő vízgazdálkodási szempontok (adottságok) és lehetőségek ér­vényesítését; a népgazdasági tervezéshez szükséges vízgazdálkodási távlati és közép­távú ágazatfejlesztési javaslatok (koncepciók) kidolgozását, valamint a Vízgazdálkodási Keretterv továbbfejlesztését; a vízgazdálkodási kutatás, műszaki fejlesztés célkitűzéseinek meghatá­rozását; az ágazat területén a honvédelmi érdekek érvényesítését; az ágazati szakmai képzés irányítását; a vízgazdálkodási termelési és üzemelési munkafeltételek és munkavé­delmi előírások meghatározása során a sajátos feladatok és munkakörül­mények figyelembevételének érvényesítését; 57

Next

/
Thumbnails
Contents