Dégen Imre: Vízgazdálkodás I. A vízgazdálkodás közgazdasági alapjai (tankönyvkiadó, Budapest, 1972)
Bevezetés
a népgazdasági jelentősége. A múlt századi nagyszabású ármentesítési, folyószabályozási és belvízrendezési munkák hazánkban több millió hektárnyi területet tettek művelhetővé, és ezzel egész országrészek gazdasági fejlődését alapozták meg. Ezt a világviszonylatban is hatalmas művet gyakran nevezték második honfoglalásnak. Mai vízgazdálkodásunk alapjait is ezek a munkák vetették meg. A korábbi törekvések azonban főként a vizek lefolyásának gyorsítására és a vízkárok részleges elhárítására irányultak. A vízgazdálkodásra bizonyos egyoldalúság, a természeti jelenségekre és a műszaki beavatkozásokra leszűkített szemlélet volt jellemző. A mai értelemben vett egységes, korszerű vízgazdálkodás hazánkban az új szocialista társadalmi és gazdasági körülmények között alakult ki. A víz- gazdálkodás kilépett korábbi szűkebb — csak a mezőgazdasági jellegű munkákra és a vízkárelhárításra korlátozott — kereteiből. Térben és feladatkörben egyaránt kibővült, a vízzel összefüggő minden alapvető műszaki-gazdasági funkciót felölelő népgazdasági ágazattá vált. Kezdeti szakaszában a vízgazdálkodás többnyire az adott természetes vízviszonyok szabta keretekhez igazodott. Korunkban a természeti feltételek már nem determinálják abszolút mértékben sem a társadalom víz- szükségletének kielégítését, sem a fölösleges és romboló hatású víz ártalmait. A korszerű vízgazdálkodás a természetes vízviszonyok gyökeres megváltoztatását eredményezheti. A víz hiánya vagy a víz károkozó hatása a meggyorsult műszaki-tudományos haladás jelenlegi és még inkább jövő korszakában mindinkább nem abszolút hiány vagy elháríthatatlan természeti csapás. A természetes vízviszonyok és a társadalom vízigénye közötti eltérés viszonylagos. Ugyanis a) nagyobb térséget és hosszabb időszakot tekintve — a trópusi vidékek kivételével — a vízkészlet abszolút mennyiségében általában elegendő, de az adott helyen és időben jelentkező vízigény és a természet által ugyanott és ugyanakkor adott vízkészlet rendszerint eltér egymástól, és ez az eltérés a vízigények növekedésével egyre fokozódik; b) ha a vízigény mennyiségileg kielégíthető is lenne, ezt a természetes vízkészlet minőségi leromlása korlátozza; végül c) az eltérésből adódó ellentmondások feloldása, az egyensúly létrehozása a rendelkezésre álló anyagi-műszaki eszközöktől, felhasználásuk gazdasági eredményétől, társadalmi hasznosságától függ. Mindez nem jelenti azt, hogy az ember a természet törvényeinek figyelmen kívül hagyásával vagy éppen megváltoztatásával képes uralma alá vonni a természetet, megváltoztatni a természet adta vízviszonyokat. 10
