Deák Antal András: Bél Mátyás élete és munkássága 1684–1749-ig; A magyarországi halászatról (Vízügyi Történeti Füzetek Különkiadás Budapest, 1984)

A magyarországi halakról és azok halászatáról

Aki tehát ezt az összeget a halászoknál letette, és a kockázatot vállalta, ilyen potom áron, egy forintért, töméntelen halhoz futott, a halászoknak, pedig, hacsak vizát is nem fogtak, ezen a pár filléren kivid semmi sem maradt. A vizák ugyanis nem képezték alku tárgyát. Egy hentes, aki üzleti ügyben Budán tartózkodott, négy évvel ezelőtt, látatlanból három márjást ajánlott fel a fogásért a halászoknak, és anynyi kitűnő halat nyert, hogy legényeket kellett felfogadnia, akik segítettek neki a gazdag zsákmányt a városba szállítani. Ezzel szemben a halászok, akik egy fia vizát se fogtak, a többi halat meg a mészárosnak adták, azt a három márjást nem számítva, teljesen hiába fáradoztak. Vili. HOGYAN SZÁRÍTJÁK A HALAKAT? Különben, ha senki sincs, aki a vizákkal kifogott halakat megvegye, a többivel mit sem törődve, csak a kövérebbeket tartják meg szárításra. A halászok a fogás helyéhez legközelebb eső parton kétágú fákat állítanak fel párosával szép sorba, és a felül átfektetett rudakra, mint holmi bitó fákra egyenként f elakaszt gatják a halakat. És hogy a tűző napon a száradó halak bomlásnak ne induljanak, késsel hosszában kettéhasítják, kibelezik, majd kihegyezett pálcikákkal belülről szétfeszítik, őket. A napon ily módon száradó halak alá vályúkat tesznek, melyekben a kicsöpögő halzsírt felfogják, és a halászok ezzel kenik a csizmájukat. A halszárításnak ezt a módját nemcsak a Duna, hanem a Tisza mentén is űzik. Másutt kemencékben szárítják, de ez ritka és nem is szerencsés eljárás, mivel a halak nagyon kiszikkadnak, és ezáltal étkezésre már kevésbé alkalmasak. IX. A HARCSÁRÓL A vizák, után a folyami halak, között leghíresebb a harcsa. ( Silur us, avagy széljegyzetben: Scheide), mások „glanis"-nak mondják, de hogy megfelelő alapjuk volna rá, Gesnerus kétségbe vonja.