Dávid László: Folyóvölgyek vízgazdálkodásának fejlesztése (Tankönyvkiadó, Budapest, 1977)

3. A vízkészlet és a vízigény egyensúlyának szabályozása

a természetes vízkészlet hasznosítási és kárelhárítási szempontból egyaránt és segítségével szolgáltatható ki a víz az igények tényleges kielégítésére. Így a készletigény egyensúly szabályozása, azaz a vizkészletgazdál- kodás szempontjából a vízgazdálkodási rendszer és kapacitása szintén nélkülözhetetlen alapelem.

Ez azt jelenti, hogy a szabályozás nem végezhető kizárólag a vízkészletek és a vízigények vizsgálata alapján, hanem a meglévő vízgazdálkodási rendszert és kapacitását is figyelembe kell venni, mint az előbbi két tényező áthidalásának lehetőségét. Ha nem vesszük figyelembe a rendszer kapacitását a szabályozásnál, az egyensúly értékelésénél, akkor tulajdonképpen nincs információnk az igények kielégítésének fizikai lehetőségéről. Más szóval a rendszer kapacitása nélkül az egyensúlyt csak elméletileg tudtuk értékelni és szabályozni, nem pedig ténylegesen. Ez esetben ugyanis csak azt tudjuk, hogy van-e elég vízkészletünk az igények kielégítésére, de azt nem tudjuk, hogy a meglévő rendszerrel ki tudjuk-e elégíteni azokat vagy sem.

A továbbiak célozzák, hogy ez utóbbi kérdésre is választ tudjunk adni.

A vizgyüjtőterületeken a társadalmi-gazdasági fejlődése során növekszik a különbség a természetesen rendelkezésre álló vízkészlet és a társadalmigazdasági fejlődés vízigénye között. E különbség megszüntetésének alapvető eszköze tehát a vízgazdálkodási rendszer, amely a természetes vízkészletet a vízigényeknek megfelelően szabályozza. Figyelembe véve mind a vízkészletek mind a vízigények előző fejezetben tárgyalt hidrológiai jellemzőit, nyilvánvaló, hogy ez a szabályozás nagyon nehéz folyamat és a teljes vízgyűjtő vonatkozásában ki kell terjedjen az idő és térbeli, továbbá a meny- nyiségi, minőségi és energetikai különbségek megszüntetésére illetve megelőzésére.

Felmerül a kérdés mit nevezünk vízgazdálkodási rendszernek? Megválaszolása előtt célszerű feleleveníteni a rendszerelemzéssel kapcsolatos alapismereteket. Legáltalánosabb megfogalmazás szerint a rendszer objektumok, valamint ezen objektumok és tulajdonságaik közötti kapcsolatok halmaza.

E definíciónál szem előtt kell tartani, hogy az objektum lehet szerkezet, eljárás, folyamat, elgondolás és szimbólum is. Dooge a következők szerint határozza meg a rendszert: "Bármely valóságos vagy elvont szerkezet, mód, elgondolás vagy eljárás, amely egy adott időszakra vonatkoztatva kapcsolatba hoz egymással egy anyag, energia vagy információ jellegű inputot, okot vagy ösztönzést egy információ, anyag vagy energia jellegű outputtal, hatással vagy válasszal." (Dooge, 1965).

A külvilággal a rendszer kétféleképp érintkezik: hatásokat vesz fel onnan és hatást gyakorol rá. A hatás a rendszert a bemenetén (input) éri. Analóg módon kimenet (output) a rendszernek az a helye, amely közvetlenül érintkezik a külvilággal. A kimenet egyértelműen függ a rendszer által átalakított bemenettől, tehát a rendszer működési módjától. A rendszer alapvető vonása az a szerep, hogy a bemenetből kimenetet állit'élő. A kimenet tehát- 62