Dávid László: Folyóvölgyek vízgazdálkodásának fejlesztése (Tankönyvkiadó, Budapest, 1977)

3. A vízkészlet és a vízigény egyensúlyának szabályozása

nyék alkalmazását javasolja, amelyeket két vagy három paraméterrel (például a várható értékkel, X, a variációs tényezővel, C , és az asszimetria

tényezővel, C ) jellemezhetünk. Ezek a tényezők az észlelt adatokból számithatók (Európai Gazdasági Bizottság, 1974). Az USA vizgazdálkodási kerettervében például a potenciális vízkészlet jellemzésére a vizsgált vizgyüj- tőterület évi közepes lefolyását, valamint az évi lefolyás 50, 90 és 95%-os tartősságu értékét választották alapul (Water Resources Council, 1968).

A potenciális vízkészlet jellemzését végeredményben elvégezhetjük az elméleti értékkel és az idő szerinti eloszlással.

A fentiek szemléltetésére vizsgáljuk meg a Duna és néhány mellékfolyójának potenciális vízkészletét. A számításhoz a mohácsi, a szegedi és a drá- vaszabolcsi szelvényt vettük alapul. A vízkészletek jellemző adatait a 3-1. táblázat mutatja be. A jellemző lefolyási adatokat az 1921-1970 közti 50 éves időszak alapján határoztuk meg. A három folyó teljes potenciális készlete 117,5 km3/év.

3-1. TÁBLÁZAT

A magyarországi fő folyók potenciális vízkészlete (1921-1970 évi adatok alapján)

Duna

Mohácsnál

Tisza

Szegednél

Dráva

Drávaszabolcsnál

A vízgyűjtőterület kiterjedése (1000 km2)

109,0

138,5

35,5

Átlagos évi lefolyás (km /év)

74,7

25,6

17,2 *

Maximális évi lefolyás (km /év)

109,2

(1941)

56,1

(1941)

27,6

(1965)

3

Minimális évi lefolyás (km /év)

46,6

(1921)

12,0

(1961)

10,2

(1943)

Egymást követő évek lefolyásának maximális eltérése (km'Vév)

48,4

(1964-65)

28,9

(1970-71)

10, 9

(1964-65)

A 3-1. táblázatban feltüntetett átlagos évi lefolyás egyenlő a vizsgált vízgyűjtőterület potenciális vízkészletének közelitő elméleti értékével. A közelítés mértéke természetesen attól függ, hogy a mintaelemek eloszlása meny- 45 -