Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)

IX. A századfordulóig terjedő évek munkái (1888-1900)

virágzó iparrá fejlődött. A 90-es évektől kezdve az artézi kút fúrás az Alföld némely részén valóságos mánia lett A szakszerűen dolgozó kisiparosokon kívül boldog-boldogtalan, teljesen kvalifikálatlan emberek fúrtak jól-rosszul, minden rendszer nélkül, mivel szinte minden nagygazda saját kutat akart az udvarán látni, melynek vize aztán felhasználás nélkül folyt el. A fúrások az ún. ,,dán-rendszer" szerint készültek. Két egymásba dugott kis átmérőjű vascsővel hatoltak lefelé, melyek közül a belső az iszapoló vízsugarat irányította a lyuk talpára, míg a külső, a vezetőcső, a fúróiszap feljuttatására és egyúttal béléscsőül is szolgált. Az ilyen gyors fúrással létesített kút a béléscső el rozsdásodása miatt sokszor néhány év alatt tönkrement, míg a vörösfenyőcső béléssel ellátott kutak hosszú életűnek bizonyultak [28]. Halaváts kimutatása szerint [29] 1890-ben 73, 1891-ben 122, 1892-ben 182 helyen fúrtak az Alföldön. A kútfúrási láz 1893-ban érte el a tetőpontot, amikor a kutak száma 336-ra növekedett. Ezután mérséklődött, csökkent az ütem: 1894-ben 182 és 1895-ben 91 kút készült {29. kép). A Zsigmondy cég az 1890-et követő években is megőrizte vezetőszerepét az Alföldön. Aki egészen biztosra akart menni és alapos, első osztályú munkát kívánt, Zsigmondy Bélához fordult. A leggondosabban készített kutak az őkezealól kerültek ki. Alátámasztás, kép. Szárnyas-bővítő fúró