Csath Béla: A Zsigmondyak szerepe a magyar vízkutatás és fúrás történetében (Vízügyi Történeti Füzetek 12. Budapest, 1983)

VI. A városligeti artézi kút

megfúrandó kút kivitelezésére. Az 1868 márciusában kötött szerződés értelmében Zsigmondy november 15-én megkezdte a kútfúrást (12. kép), hogy a szakkörök, sőt az egész ország előtt gyakorlati alapon és anyagi kockázatot is vállalva, igazolja akkoriban egészen új és sok tekintetben egyedülálló hidrogeológiai elgondolásának helyességét (13. a-b kép). A várható mélységet Zsigmondy a Margitszigeten lemélyített fúrás adatai alapján 419 méterben állapította meg. Az első, 591/487 mm átmérőjű béléscsőrakatot 1869 januárjában 10,07 m-ig építették be. Az 1872 decemberében elhelyezett 303/295 mm átmérőjű VI. csőrakat 230,06 m-ig nyúlt le. Az év folyamán sok nehézséggel kellett megküzdeni, mindössze 35,66 m-t haladtak. Ekkor vonta be Zsigmondy Vilmos az unokaöccsét, Bélát, a vállalkozásába. Jobbára a fiatal gépészmérnök tervezte meg ill. vezette be, nagybátyjának útmutatásai alapján, azokat az újításokat, amelyeket a továbbiak során a fúróberendezésnél, illetve a fúrás technikában alkalmaztak. A lyuk mélyítése közben újabb és újabb akadályokba ütköztek. „Behorpadtak a béléscsövek, azokat több száz méterre a felszín alatt kellett kiegyengetni. Beszakadtak és eltörtek a fúróeszközök, amiket a nagy mélységből kellett kihorgászni. Körétegek akadályozták a munka továbbfolytatását" Mindezeket a nehézségeket ötletes, részben korszakalkotó technikai fogásokkal küzdöttek le. 1876. szeptember 1-én történt az első „hengerfúrás (magfúrás), amely egy szép 27 cm hosszú hengert eredményezett. Az ezután követő hetekben még több ilyen hengert fúrtunk. Ezek a magok bebizonyították, hogy a rétegeknek fekvése tökéletesen vízszintes" írja Zsigmondy Béla [45]. Decemberben, a 858,51 m-es mélységtől, a Fabian-féle ejtőkészülék helyett önműködő szabadeséses módszerrel dolgoztak tovább, mellyel percenként 18—26 ütést tudtak elérni, a korábbi 12—14 ütéssel szemben. „1877. június 14-én 924,8 m mélységben észleltünk először felszálló vizet — írja Zsigmondy Vilmos, — mely csekély buborékolás által árulta el magát" (46]. Hozzáfogtak tehát a „forrásfoglaláshoz", amelynek célja „a mélységből jövő víznek egyesítése és annak a talaj felszíne felé való vezetése". A Margitszigeti fúrásnál szerzett tapasztalatok alapján — aholis az ásványvíz a vaslemez csöveket rövid idő alatt tönkretette — „célszerűnek láttuk a fúrólyuk abszolút biztosítására azt 720 m-ig facsövekkel kibélelni". Július 28-án a 182/176 mm átmérőjű IX. csőrakatot 723,70 m-ben elvágták és kiemelték. A kút ekkor már folyamatosan adta a vizet, amelynek hőmérséklete 39 °C volt. Október 10-éig, amikor 180 l/p hozamot mértek, a víz hőfoka 63 °C-ig emelkedett. Végül is 1878. január 22-én a felszín alatt 970,48 m mélységben, befejezték a fúrást (14. kép). Ekkor a kút percenként 830 liter 73,8 °C hőmérsékletű vizet termelt. Schafarzik Ferenc, a műegyetem neves geológus-professzora így emlékezett meg ezekről a napokról [28]: „Felejthetetlenek előttem azok a pillanatok, melyeket az 1877/79 telén, néhány társammal együtt a magasra ugró és sűrű gőzfelhőkbe burkolódzó forrásnál töltöttem, valamint emlékezetesek azok a tanulságos magyarázatok a fúrásra és a fúrás közben történt balesetekre vonatkozólag is, melyekben Zsigmondy fiatal barátait részesítette. Mennyi lelkesedés és energia sugárzott ki akkor a mester viharedzett arcvonásaiból". Zsigmondy Vilmos „A városligeti artézi kút Budapesten" című művében [46] teljes részletességgel ismerteti azokat az általa kidolgozott módszereket, amelyek munkájának tökéletesedéséhez vezettek. Felsorolja a fúrás közben gyűjtött adatokat — hidrosztatikai megfigyelések és hőmérsékletmérések különböző mélységben (az általa módosított Walferin maximum-hőmérővel) és bemutatja, hogy milyen ötletes technikai fogásokkal, sok te-