Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)

9. Kaján Imre: Kinyitni az ország kapuit…

9. KINYITNI AZ ORSZÁG KAPUIT

az irányító művezetőség első emberei pedig WALLANDT Ernő és HOSZPÓTZKY Lajos - mind magyarok voltak, s a munkában nagyon sok mérnök hazánkfia szerzett szerte a világban

kamatoztatható szakmai tapasztalatot A Vaskapu-csatornát (azaz a szabályozott, jól

hajózható viziutat) 1896. szeptember 17-én adták át a forgalomnak: az I. Ferenc József gőzhajó fedélzetén a névadóval, valamint Románia és Szerbia uralkodójával diadalkapuk között, virágfüzért átszakítva, hegymenetben elsőként haladt végig a csatornán.

Az akkor már 30 éves Magyar Mérnök és Építész Egylet a Vaskapu-szabályozását - a

római elődök példáján felbuzdulva

emléktáblákkal örökítette meg: 1885-ben a

Kazán-szorosban, a Széchenyi-út fölé nyúló sziklaoromra az első szabályozás királyi biztosának, SZÉCHENYI Istvánnak, följebb pedig az uralkodó Ferenc Józsefnek, a miniszterelnök SZAPÁRY Gyulának és a munkákat elindító "vasminiszternek", BAROSS Gábornak állítottak emléket.

Az Al-Duna sziklás medrének hajózhatóvá tétele pusztán a politikai széljárás és a műszaki-technikai lehetőségek függvénye volt. Nem így a Pozsony alatti Felső-Dunáé: ez a szakasz 1918-ig Magyarország belső területe volt, s az addig, sőt az azóta többször próbált mederalakítások egyike sem járt megnyugtató sikerrel. A legújabb próbálkozás pedig - a szakasz lépcsőzése és üzemvíz-ill. hajócsatornás elterelése - Szlovákia és Magyarország nemzetközi bírósági peréhez vezetett.

Az alábbiakban felvázoljuk azt az utat, mely a műszaki szakembereket itt, a Felső-Duna hajózási gondjainál is a vízlépcsős megoldásig vezették. A "sztálinista mű" első variánsai ugyanis már 1908-ban készen voltak (a későbbi generalisszimusz ekkor még csak 28 éves volt...), s csak az első világháború akadályozta meg, hogy Ausztriával egyidőben nálunk is elkészüljenek az első dunai vízerőművek.

Pozsony alatt a Duna két nagy szigetet alkotva három ágra szakad: előbb a Kis-Duna ágazik el belőle a bal parton s alkotja a Csallóközt Komáromig, majd kevéssel lejjebb a jobbparton lép ki a Mosoni-Duna, a középső főmederrel a Szigetközt fogva közre.

Mindkét oldalág kis vízhozamú a főmederhez képest, mégis évszázadokon át ezeken, és nem a főágon haladtak a kereskedelmi hajók: a balparti Pozsony és Komárom, valamint a jobbparti Mosony, Óvár (a mai Mosonmagyaróvár) és Győr településeit a folyómenti kereskedelem emelte városi, megyeszékhelyi rangra, míg az "Öreg-Duna" mentén alig találunk lakott helyet - mintha menekültek volna partjaitól a régi korok emberei.

"Az idegen igencsak meglepődik, ha azt hallja, hogy ezek a szigetek a legtermékenyebb területek az egész országban: valaha "Aranykertek"-nek hívták őket, mivel ezen az útvonalon egy árva falu sem látható a víz felől. Valójában a vidék sűrűn lakott, a Duna gyakori és váratlan áradásai azonban arra késztették a helybelieket, hogy a parttól távolabb építkezzenek, s ma ott élnek tágas és virágzó falvaikban." - írja a brit utazó John PAYNE 1830-ban dunai útjáról. S valóban: a jó ideig főváros Pozsony, no meg Bécs (!) közelsége miatt hamar mezőgazdasági árutermelés alakult ki, zöldséggel-gyümölccsel és a folyó sok-sok mellékágában kifogott hallal látták el a két nagyváros piacait. Ez a gazdagság lehetett az oka annak is, hogy a magyar törvénykezés a XVI. század vége óta foglalkozott a vidék gondjaival, gátak építésére - kanyarok átvágására adván engedélyt.

Az egykor épült műveknek már egy évtized múlva sem lehetett nyomát találni. Betemette-elsodorta az évről-évre megérkező tavaszi és nyári árvíz, amely itt, Pozsony alatt olyan erővel bírt, hogy a meder pontos helyét sem lehetett hosszú távra kijelölni.(LAÁB Gáspár, Moson megye mérnöke a XIX. század első éveiben készített felvételeket a Duna Rajka alatti szakaszáról. A két év különbséggel készült térképlapjain jóformán csak a helynevek alapján állapítható meg, hogy ugyanarról a területről készült...)

Az 1830-tól megindult dunai gőzhajózás elé ez a folyószakasz is legalább olyan akadályokat állított, mint az Al-Duna, ráadásul Pozsonyba-Bécsbe jóval sűrűbben járt hajó, mint Orsovára, vagy Isztambulba A legveszélyesebb szakaszokon lépésben haladó lapátkerekes gőzös előtt egy kis merülésű evezős csónak haladt, amelyből egy matróz csáklyával a vízmélységet mérte, s letűzött karókkal az útvonalat kijelölte. A szeszélyes áramlási viszonyok miatt ezt naponta újra el kellett végezni, nehogy a kényes és drága jószágok zátonyra fussanak. A már idézett brit PAYNE - aki hazájában hozzászokhatott a kényelmes vízi utazáshoz - így emlékezik meg a viszontagságos kalandról:

80

40. ábra Az úgynevezett "Széchenyi - út" a századfordulón