Csath Béla - Deák Antal András - Fejér László - Kaján Imre: Magyar vízügytörténet (Pro Aqua Alapítvány – EJF, Baja, 1998)
6. Kaján Imre: Árvizek és törvények
6. ÁRVIZEK ÉS TÖRVÉNYEK 6. ÁRVIZEK ÉS TÖRVÉNYEK (Kaján Imre) Azt, hogy a törvény betűje nem áll ellent a rohanó ár pusztító erejének - mindenki tudta mindig. Mégis - jogásznemzet lévén a magyar - a XIX sz. első felében a törvénykezésen kívül nem sok történt a főváros Pest- Buda árvíz elleni védelmére. Persze ennek is megvan a maga sora A társadalmak - fejlődésük bizonyos szintjén - mind eljutnak arra a pontra, hogy alkotásaikat, értékeiket meg kell védeniük a természet erőivel szemben Az élethez nélkülözhetetlen víz közelsége áldás az ember számára (vízparton épült a nagyvárosok zöme), de ugyanakkor bajok-veszedelmek forrása is A vizek partján települők sokáig szükséges rosszként fogták fel az árvizeket, és beletörődtek pusztításaiba A gazdasági növekedés, a veszélyeztetett vagyon féltése vezetett mindig és mindenhol a korábbi magatartás megváltozásához. Az 1686-ban a török hódoltság alól visszavívott magyar főváros a XVIII.sz. utolsó harmadára magához tért s erőteljes fejlődésnek indult. Manufaktúrák, gyárak alakultak, melynek hatására gyorsan nőtt Pest, Buda és Óbuda lélekszáma. A pesti Belváros Duna-partján paloták, szállodák emelkedtek, és kiépültek-benépesültek a külvárosok is JÓZSEF nádor ösztönzésére - aki a bécsi udvart szándékozta Pestre költöztetni (nem lett volna nekik idegen a síkság...) - városszépítési terveket készítettek, s HILD János városrendezési tervei alapján az akkori Belvárostól északra megkezdődött a Lipótváros kiépítése. Pest kezdett az európai nagyvárosok nívójára emelkedni; az 1838-ig elkészült pompás középületek: a Városháza, a Megyeháza, a Vigadó, vagy a Kereskedelmi csarnok, a fürdők, a német és magyar színház mind a gazdagodás jelei voltak 1804-től 1838-ig Budán másfélszeresére nőtt a lélekszám, s megközelítette a százezret. A gazdasági növekedéssel nem tartott lépést a fővárosok árvízvédelmi "rendszere": a Duna természetes állapotú rendezetlen volta egyre több gondot és félelmet okozott. Pest-Buda kialakulásában a folyónak meghatározó szerepe volt, hiszen a városok a jó átkelőhely két partján települtek. A XVIII.sz végéig az itt élők inkább alkalmazkodtak a meglehetősen gyakori (10-20 évenként vissza-visszatérő) árvizekhez: ha kiöntött és pusztított, akkor sem ment túl sok veszendőbe. Pest növekedése, gazdagodása idejének elejére esett az 1775 évi árvíz, amely már komoly károkat okozott, arra figyelmeztetett, hogy az addigi beletörődő magatartással szemben előtérbe kell helyezni az árvízvédelem gondolatát. A leginkább veszélyeztetett Pest az addigi legnagyobb vízszintet (1775.) meghaladó gátemelésekkel, és a külvárosokat veszélyeztető Rákos-árok (kb. a mai Nagykörút körül) két végpontjának lezárásával a kérdést megoldottnak vélte. Pedig a veszély nem múlt el. Az 1824-től készített Duna Mappáción dolgozó mérnökök tudták, hogy a folyó szabályozatlan volta bármikor hatalmas árvíz előidézője, kiváltó oka lehet. A jégtorlaszképződés ugyanis minden erősebb télen előforduló jelenség volt: Komárom és Paks között 40 olyan helye volt a Dunának, ahol sziget osztotta meg a medret, innen a Dráva-torokig pedig az éles kanyarulatok akasztották meg rendre a lefelé vonuló jeget. VÖRÖS László, a Duna Mappáción dolgozó mérnök a terepmérések adatait felhasználva jelentette meg "Alap s vízhelyzeti térképe Buda és Pest szabad királyi fő Városainak" című reprezentatív színes lapját, melyen a térkép mellett a Duna itteni szakaszának leírásában így írt: "A...Dunának tudvalevő állapotából könnyű a kártékony jeges árvíznek okait felfedezni, mert a víz erős folyásától a Szent Gellért hegyén alól megszűnvén, a szélesen terült Duna-ágyban sok helyen lévő zátonyokra lerakja a jégdarabokat, s Így a Soroksári-Dunaágban sokszor elfogódván a jég szabad menetele (. . .) új meg új jéggátak lesznek, míg végre dugulást szerezvén a víz visszahatását, s 6-8 lábra való felemelkedését okozza. (...) Figyelmet érdemel azonban, hogy a Duna jeges árvízkor 24 lábnál magasabbra nő a legkisebb víz felett, mégis olly kevéssé van az ellen a két város oltalmazva, hogy kivévén némelly helyeket a partok csak 19-21 lábnyi magasságúak, sót a pesti parterősítés is csak 22 és fél lábnyira emeltetett, így hasonló jeges árvízben mind a két főváros nem csekély veszedelemnek van kitéve." GYÖRY Sándor, az Akadémia lapjában már 1832-ben intett a jeges árvíz veszélyére: VÁSÁRHELYI Pál is már elég régóta készült a nagy bajra; ezt mutatja, hogy 1832-ben előbb az egész "Mivel a jégtorlatot s jeges árvizeket nemző okok nem csak nem fogyatkoztak, sót 1775-től fogva nevekedtek is, nagy jégjáráskor csak egy pillanati, még pedig naponként mindig hihetőbb történetes megakadástól függ, hogy az eddigleni legnagyobbnál nagyobb árvízzel elboríttassunk, s egy könnyen előre látható szerencsétlenség miatt tízszer több kárral lakoljunk, mint amennyibe a veszedelemnek egészen elhárítása kerülne." Esztergom-Budatétény (szigetekkel zsúfolt) folyószakaszt feltérképezte, majd pár hónappal később az 1815. decemberi pesti jégtorlaszok térképét másolta-tanulmányozta. Szintén készített felmérést VÁSÁRHELYI a megakadt jégről 1838 február 29-én is, majd tapasztalatait aggódva írta le az Athenaeum március 4-iki számában "A folyamnak állapotjára való tekintet valóban alapos aggodalmat gerjeszt, hogy a tavaszi olvadással, ha a jégindulás nem kedvező körülmények között megy véghez, még nagyobb áradások fognak 57
