Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

III. Forradalmi események a folyók életében

mindkét esetben a mozgás és a súrlódás egységének függvénye. Hogy az előző hasonlatnál maradjunk, miként az asztalos izomerejét közvetítő fűrész fogai képesek egyszerre átvágni a sima fát és a benne lévő göcsörtöt, ugyanígy, a földtani adottságoktól végeredményben függetlenül mélyíti völgyét a folyó, ha elegendő eróziós erővel rendelkezik.

Példánkon (1. az alanti rajzot) a folyó a lejtést követve halad végig egy feltöltött síkságon. Amennyiben az ez alatt fekvő idősebb domborzat a felszínre kerül, a folyó egyre mélyebben vágódik be az eredeti földtani szerkezetbe. A könnyen erodálható puhább rétegekkel gyorsan „elbánik”, a keményebbek viszont még hosszabb ideig réteglépcsőként megőrződnek. A keményebb kőzeteket harántoló szakaszokon áttöréses

völgyek jönnek létre. Ha az áttörés kialakításában elsősorban a folyóvíz ereje játszott közre, akkor epigenetikus vagy átöröklött völgyről beszélünk.

Amennyiben az erózió hatékonyságát tektonikus emelkedés növelte meg, a keletkezett áttöréses szakaszt antecedens völgynek nevezzük. A két változat közös vonása az, hogy a folyó egyik esetben sem igazodik az előre jelzett földtani szerkezethez. Leegyszerűsített ábránkon a folyó iránya független a gyűrt térszín lejtésviszonyaitól. A folyóvölgy fejlődése tehát a földtani szerkezettől függetlenül, sőt azzal ellentétesen megy végbe.

A geológiai viszonyokkal ellentétes folyásirány azonban többnyire csak néhány völgyszakaszra jellemző. Mivel a főfolyók általában süllyedékekbe, medencékbe torEpigenetikus áttörés (átöröklött völgyképződés). A völgyek a fokozatos bevágódás során megtartják eredeti irányukat. A fiatal feltöltések laza anyagáról átöröklődve bevágódnak a kemény kőzetekből álló, idősebb rétegekbe is (R. F. Flint és R. Kettner nyomán)

79