Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

II. Völgyképző folyók

lek halmozták föl. Az észak-amerikai Préri, a dél-amerikai Pampák és Közép-Európa löszeinek anyagát a szél a jégkori morénák és folyami üledékek anyagából fújta ki és szállította az eljegesedések határán túli terü­letekre. A lisztfinomságú, porózus, 0,06-0,02 mm átmérőjű löszt a folyók könnyedén szállít­ják. Jellegzetes löszszállító például a Missis­sippi és a Huang-ho. Számos európai vízfolyás hordalékszállítása szinte eltörpül más földrészek folyamóriá­sainak adatai mellett. Penck szerint az 1 m3- nyi vízben mért, grammokban kifejezett iszapmennyiség a következőképpen alakul néhány folyóban: tél tavasz nyár ŐSZ Elba 26 34 41 22 Amu-darja 424 1013 2244 955 Gangesz-Hooghly 672 ' 2307 1828 835 Nílus 194 55 579 422 Mississippi 529 557 965 379 Ez az egységnyi víztömegre kifejezett eltérő hordalékmennyiség még nagyobb különb­ségeket mutat, ha a tényleges értékeket vesszük figyelembe. Az Elba évente 0,63 miüió tonna iszapot szállít a tengerbe. A Nílus 51,4, a Gangesz 360, a Mississippi viszont már 980 millió tonnát! Természetesen az európai folyók között is találunk „nagybani” szállítókat. Becslések szerint a Tisza évi átlagban 400-500 g/m3 le­begtetett hordalékot és 30-50 g/m3 a víz ál­tal vegyileg oldott anyagot szállít. Teljesít­ménye vetekszik a Níluséval, és csak kevés­sel marad le a Mississippi mögött. A tényle­ges mennyiség, azaz a 10-11 milbó tonna le­begtetett és mintegy egymillió tonna ve­gyileg oldott hordalék 25 milliárd m3 víz- szállítással természetesen elenyészőnek tű­nik a folyamóriások adatai mellett. Iszapszállítás tekintetében a Huang-ho áll az élen. Heves esőzések után vize leginkább a sűrűre sikerült borsóleveshez hasonlít. 1933 augusztusában, magasvíz idején, Sanhszien város alatt 36%-os iszaptartalmat mértek. A Huang-ho teljes lebegtetett hor­dalékát évi 920 millió m3-re becsülik. En­nek 40%-a a folyó alsó szakaszán a meder­ben lerakódik, és 60%-a éri el a tengert. A hordalékmennyiség soha nem érhetne el ekkora értékeket, ha a lepusztulás csupán a patakok, folyók, folyamok eróziós tevé­kenységére korlátozódna. Igen jelentős azonban a heves záporok nyomán felületi­leg lefolyó víz mennyisége. A felületi lemo­sás nemcsak vizet, hanem hordalékként számba jövő talaj részecskéket is szállít a ki­sebb, de egyre jelentősebb vízfolyásokká növekedő csermelyekbe. A felületi leöblítést a talajt borító és gyöke­reivel átszövő növényzet erősen hátráltatja. Az erdők nemcsak az árvizek, de a talaj- pusztulás ellen is védelmet nyújtanak. A ta­lajt bombázó esőcseppek eróziós erejét a lombkorona és az aljnövényzet jelentősen csökkenti. A laza szerkezetű, vizetjól tároló erdőtalaj pedig az esővíz közvetlen felszíni lefolyását gátolja meg. A megfelelő véde­kezés nélkül szántóként hasznosított lejtők viszont sem a leöblítésnek, sem a talajpusz­tulásnak nem tudnak gátat vetni. Általában a szántott területeken gyorsabban pusztít az erózió, mint a réteken. A gyeptakaró védő­hatása viszont nem éri el az erdőét. Tévedés lenne mindebből arra következtetni, hogy az erdős területek folyóinak kevés a horda­léka. Az Amazonas lebegtetett hordalékát 56

Next

/
Thumbnails
Contents