Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
I. A szárazföldek erei
lálkozásuk helye csak a terület süllyedése révén lett a tölcsértorkolat része. Hasonló a helyzet a Paraná tölcsértorkolatába ömlő Uruguay folyó esetében is. Az Amazonas, illetve a Paraná vízgyűjtő területe tehát aszerint változhat, hogy a Tocantinst, illetve az Uruguayt önálló folyónak vagy pedig mellékfolyónak könyveljük-e el. További nehézséget jelent a felszíni vízgyűjtőn belül elhelyezkedő, vízfolyás nélküli területek hovatartozása. A Nílus vízgyűjtő területét például a Földön az ötödik, Afrikában a Kongóé után a második legna- gyobbként tartják számon. Ezen belül azonban 1 270 000 km2, a vízgyűjtő mintegy 44%-a nem gyűjtő, tápláló, hanem csak fogyasztó területként jön számításba. Ugyanez mondható el olyan száraz égövi folyókról is, amelyek vízgyűjtő területén belül kisebb-nagyobb lefolyástalan térségek terpeszkednek. Ilyenekre bukkanhatunk a Niger, az Oranje, a Colorado, a Rio Sao Francisco, a Szir- és az Amu-daija vízgyűjtőjén is. A Szir-darját övező vízválasztó vonalon belül 245 000 km2 a tényleges vízgyűjtő területként számba se vehető lefolyástalan terület nagysága. Ez a „vízgyűjtő terület” 55%-a! Nem feledkezhetünk meg azokról a különböző nagyságú lefolyástalan területekről sem, amelyeket többnyire felosztanak a szomszédos folyók vízgyűjtője között. Erre a nagyvonalú eljárásra több példát találunk a Közép-európai-síkvidék fiatal morénával fedett területein, ahol kisebb-nagyobb lefolyástalan térszíneket egyszerűen „hozzácsaptak” az Elba, a Warnow, az Odera és egyéb folyók vízgyűjtő területéhez. Amíg a leghosszabb folyók „versenyében” igen szoros a mezőny, és egy esetleges helycseréhez már kis méretkiigazítás is elegendő, a vízgyűjtő területek nagyságának listáját behozhatatlan előnnyel vezeti az Amazonas. A második helyen, erősen leszakadva követi - a hossz-szerinti sorrendben mindössze nyolcadik helyen álló — Kongó. A további sorrend: Mississippi-Missouri, Ob, Nílus, Rio de la Plata, Jenyiszej, Léna, Niger, Jangce. A legtöbb problémával azonban azok találkoztak, akik a folyókat a közepes évi víz- szállítás alapján akarták osztályozni. Megbízható adatokat azonban csak az utóbbi idők alapos mérései és adatgyűjtései szolgáltattak. Ahogy J. Marcinek fogalmazta, számtalan folyónál „szenzációszámba menő eltérések” adódtak a korábban közzétett értékekhez képest. Az Amazonas vízszállítását például jócskán alábecsülték. 1883-ban E. Reclus 80 000 m3/s-os, 1887-benJ. Murray 70 000 m3/s-os, 1906-ban R. Fritzsche mintegy 100 000 m3/s-os adatot tett közzé. A későbbi szakirodalomban 100-125 000 m3/s-ról szóló adatok jelentek meg. 1962 óta az Amazonas évi közepes vízszállítását kereken 180 000 m3/s-ban adják meg. Néhány afrikai folyó hasonló adatait viszont alaposan túlbecsülték. A Kongó évi közepes vízhozamáról 1883-ban még 60 000 m3/s-ot publikáltak, a ma elfogadott érték csak 42 000 m3/s. Még erősebben csökkent a Niger, a Zambézi és az Oranje folyókra megadott érték. Észak-Ázsia folyóiról is csak az utóbbi évtizedekben vannak megbízható adataink. 1906-ban R. Fritzsche az Ob közepes víz- szállításáról még 6250 m3/s-os adatot közölt, a legújabb irodalomban ennek éppen kétszeresét, 12 600 m3/s-ot fogadnak el. A téves becslésektől — habár itt az eltérések kisebbek voltak — Európa folyói sem mentesek. A Mississippi 1883-ból származó 17 420 m3/s-os adata viszont mindmáig valósnak bizonyult. A torkolatnál 1921—1945 között végzett mérések 17 545 m3/s-os eredményt adtak. A közepes évi vízszállítás listáját, csakúgy mint a folyóhossz és a vízgyűjtő terület esetében, az Amazonas vezeti. A vízgyűjtő területhez hasonlóan itt is a Kongó a második. A harmadik helyen a Jangcét találjuk. A valódi meglepetést a negyedik és az ötödik helyen álló Orinoco és Brahmaputra je46
