Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
VIII. Megzabolázott folyók
színre hozott. A legsúlyosabb helyzet az Arai-tóba ömlő folyók mentén alakult ki. A Szir-darja teljes mértékben szabályozott medréből már egyetlen csepp víz sem éri el a tavat. Ha elkészül a Tujamujunszki-víztá- roló, hasonló sorsra jut az Amu-darja is. Ez még gyorsabb ütemben fokozza majd a korábban Földünk harmadik legnagyobb bcl- tavának számító állóvíz területének zsugorodását, ami már eddig is igen jelentős volt, hiszen az Aral-tó vízszintje 1960 óta 11 m-t csökkent. A vízszint csökkenése, ami mögött a túlzott öntözés miatti vízveszteség rejlik, maga után vonta a sótartalom növekedését, úgy hogy az Aral-tó napjainkban már biológiailag halottnak tekinthető. A tó vízfelületének csökkenésével összezsugorodott az a harangszerűen a víz fölé boruló páraréteg is, amely korábban az Urál vidéke hidegét távol tartotta az üzbég oázisoktól. Ennek következtében pedig azokon a területeken az évi középhőmérséklet egy-két fokkal csökkent, és így az Amu-darja alsó szakasza mentén át kellett állni a gyapot helyett a lucerna termesztésére. A kiszáradt tófenéken fölhalmozódó sószemcséket pedig a viharos szelek akár 300 km-es távolságra is elhordták, ami ezeken a vidékeken is befolyásolta a talaj termőképességét. A valóság talaján maradó új gondolkodás- mód a meglévő adottságok legjobb felhasználását követeli meg. A feladat tehát az öntözéses gazdálkodás intenzívebbé tétele. Föl kell kutatni a még feltáratlan saját erőforrásokat, így például csökkenteni kell a ma még igen jelentős vízveszteséget. A különféle csatornákon az öntözött területekre vezetett víz nem elhanyagolható hányada veszendőbe megy. Elkerülhetetlen új, víztakarékos öntözési módok kidolgozása is. De ki kell fejleszteni olyan gyapotfajtákat is, amelyek mélyebbre nyújtják gyökereiket, és amelyek kevesebb vízzel is megélnek. Mindezek révén nem csupán a már jelenleg is öntözött földek jobb kihasználását lehet elérni, hanem az ezredfordulóig további 0,9 millió hektárnyi területet lehet bevonni az öntözéses gazdálkodásba. Végül, de korántsem utoljára, meg kell oldani az Aral-tó fölélesztését. Az Amu-darja és a Szir-daija vizére nem lehet számítani, mert akkor az öntözés szorulna vissza. A jelenlegi elképzelések szerint az üzbég földekről levezetett, elsósodott és vegyileg szeny- nyezett vizet vezetnék - természetesen szűrőkön keresztül és biológiai úton megtisztítva — az Arai-medencébe. Mintegy természetes gyűjtőmederként az Uzboj korábbi árka jöhetne számításba. Ez a terv megint csak óriási összegeket emésztene fel, hiszen a dombsorokat átszelő vízfolyás útvonalát nagyméretű földmunkák, szivattyúállomások kísérnék. Közép-Ázsia a problémák összetettségének iskolapéldáját nyújtja. Jól mutatja, hogy minden, a folyók életébe történő meggondolatlan beavatkozás végső soron visszaüt az emberre, aki létét a vizekhez kapcsolta. De felvillantja azt is, miként lehetséges- megfelelő társadalmi feltételek mellett- a felmerült problémákat az új tudományos felismeréseken alapuló gyakorlati módszerekkel megoldani. Az öntözésre fordított vízmennyiségen kívül egyre jobban növekszik a többi gazdálkodási ág, elsősorban az ipar, de ezek mellett a háztartások vízigénye - és ezzel párhuzamosan szennyvíztermelése is. A leselkedő katasztrófát csak nagyszabású víztisztító berendezések építésével és a környezeti adottságok messzemenő figyelembevételével lehet elkerülni. Ez óriási beruházásokat igényel. Ma már nem megengedhető, hogy a szennyeződéseket kibocsátók egymásra mutogassanak. A környezetvédelem költségei magasak, de még mindig kevesebbe kerülnek, mint az az ár, amelyet a tönkretett környezet hajtana be rajtunk. A folyók vízmennyisége azonban változatlan marad, ami azt jelenti, hogy egyre kevesebb és így egyre drágább a tiszta víz. Mindinkább sürget tehát, hogy részleteiben is kidolgozzuk a víz tisztításával, újrafelhasználásával összefüggő módszereket. A víz sok területen már annyira értékes 207
