Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
VIII. Megzabolázott folyók
Kettős kerekű vízimalom (XVI. századi rézmetszet) munkálatai között is találunk olyanokat, amelyek többé-kevésbé egy célt, így például távoli vidékeken létesített gátak csupán az áramtermelést szolgálják. A modern vízépítést azonban mégis a többcélú, komplex hasznosítás jellemzi. A felduzzasztott folyószakaszokon javulnak a hajózás feltételei, lehetőség nyílik villamosenergia-terme- lésre, és ahol szükséges, még a földek öntözése is megvalósítható. A folyók tehát a sokrétű területhasznosítás egyik fontos elemét jelentik. A tudatosan több célra tervezett vízépítési munkálatok kezdetei századunk húszas éveire nyúlnak vissza. Európában és Észak- Amerikában a hajózó utak építését és az olcsó villamos energia biztosítását egyaránt ott találjuk a nagymérvű folyószabályozás indítékai között. Végeredményben ez a két cél lebegett a Rajna és a Felső-Duna további szabályozását, valamint a két folyórendszer összekapcsolását tervezők szeme előtt is. A Duna felső szakaszát tucatnyi vízlépcső megépítésével tették alkalmassá az Európa- hajók fogadására. Az építkezések „melléktermékeiként” elkészült 47 vízerőmű 1971- től kezdve évente 2,34 milliárd kWó áramot termelt. Hasonló hasznosítási lehetőségeket teremtett a Szent Lőrinc-víziút kiépítése is. A Volgái víziút kiépítésében már a mezőgazdaság szempontjai is szerepet játszottak. Rendkívül jelentős a folyón létesített, összesen 10 millió kWó teljesítményű, és évente mintegy 50 milliárd kWó villamos energiát szolgáltató vízerőművek szerepe. Legalább ennyire lényeges, hogy az öntözés segítségével óriási sztyepterületeket vonhattak be a mezőgazdasági művelésbe. Végül egyre több vizet emelnek ki a folyókból — üzemi és hűtővíz céljaira - a különféle ipari üzemek, és ennek mintegy ellentételeként egyre több kommunális és ipari szennyvízzel terhelik a folyókat. Az erősen vízigényes és sok szennyvizet „termelő” iparágakat (papír- és bőrgyárak, kelmefestő műhelyek, később vegyi gyárak, vízerőművek) mindig a folyók mellé telepítették. Ez önmagában még nem igényelte nagymérvű szabályozásukat, a ma készülő 199