Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

VIII. Megzabolázott folyók

és a Moselt összekötő csatorna építésének szükségességét, de ezzel szemben valószínűleg elsőbbséget élvez majd a Rajna— Rhöne-víziút nagyszabású kiépítése, amely előreláthatólag a kilencvenes években készül el.

Lassanként a Duna-Rajna-Majna-csatorna építése is végéhez közeledik. Ez váltaná fel a teljesen elavult, 1945 óta nem használt La- jos-csatornát. Tervezik az Elba és az Odera, valamint a Duna vizének összekapcsolását is, amely egységes víziutat hozna létre az NSZK északkeleti része - így Hamburg az NDK, Lengyelország, Észak-Csehor- szág, valamint a dunai országok között. A Dunát a Vardarral összekötő 650 km hosszú csatorna pedig, amelynek építését 1974-ben kezdték el, kijáratot biztosítana a Dunáról az Égei-tenger felé. Ha 1989-re elkészül, a nyugat-európai csatornákról Thesszaloníkiig haladhatnak a hajók.

A csatornaépítés másik fontos színtere

Észak-Amerika, amelynek ritkább folyóhálózata inkább a csatornák kisebb területen való koncentrációjához vezetett. Az USA és Kanada első nagy jelentőségű hajózható belvízi útjait a XIX. század elején építették. A csatornaépítők New Yorkból az Appa- lache-hegységen utat nyitó Mohawk-árkon keresztüljuthattak el az Öt-tó vidékére, onnan pedig tovább a Középnyugat tágas pré- rije, valamint a kanadai erdőségek felé. A Hudsont és az Erie-tavat összekötő csatorna Troy városánál ágazott ki a folyóból, annál a településnél, ahonnan a Hudson hajózhatóvá válik. Az 584 km hosszú Erie- csatornán, amelynek építését 1817-ben kezdték meg, nyolc évvel később haladhatott át az első hajó. Erről hamarosan leágazás épült az Ontario-tó felé.

Néhány évtized múltán megépült az Erie- tavat és az Ohiót összekapcsoló víziút is. A Szent Lőrinc-folyó, az Öt-tó és a Mississippi közötti, valójában jelentős víziút196