Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
I. A szárazföldek erei
gi, valamint az évezredeken keresztül jégtakarók és gleccserek formájában tárolt víztömegek tanúskodnak, hogy e hatalmas mennyiségű víz földtani korszakokon át nem vesz részt a körforgásban. A vízkörforgás legfontosabb láncszeme minden bizonnyal a párolgás. Kisebb körforgás már a párolgás és a csapadék váltakozásában is felismerhető. Ahol a párolgás a lehullott csapadékot azonnal felemészti, nem alakulnak ki vízfolyások. A forró sivatagokat öntöző, ritka, heves felhőszakadások vize azonnal el is párolog. Ez azt bizonyítja, hogy a körforgás a felszínen lefolyó vizek nélkül is végbemegy. Párolgás és csapadék nélkül viszont nem jöhet létre körforgás. Meglepő módon a különböző vízfajták közül éppen a táj képileg olyannyira meghatározó szerepű vízfolyásokra jut a legkevesebb mennyiség. A Föld folyóiban mozgó 1230 km3-nyi víztömeg Földünk összvíz- térfogatának mindössze egészen jelentéktelen 0,0001 %-át alkotja! Ez a víztömeg egy Földünkkel azonos nagyságú gömböt mindössze 2 mm „vastagon” fedne be. Talán még inkább meglepő, hogy az élő szervezetekben tárolt 1130 km3-nyi víz alig marad el a folyók vízmennyisége mögött. Az atmoszféra víztartalma (a légnedvesség) pedig tízszerese a vízfolyásokénak. Minden, az előzőekben említett viszonylagos érték ellenére a folyók a víz körforgásának fontos elemét képviselik. A folyók évente mintegy 35 000 km3-nyi édesvízzel gyarapítják a Világtengert. Ez a víztömeg bolygónkat 57 mm-es vízburokkal borítaná be. A tengerekhez vezető medrek vize évente 28,5-szer, azaz mintegy 12,8 naponként újul meg. Mindenesetre a mai folyó- inknak nem kevesebb mint 34 700 évre lenne szükségük bolygónk összes tengermedencéjének feltöltéséhez a jelenlegi vízszintig. A természet vízháztartási egyensúlyának helyreállításához a párolgás és a csapadék után a folyók járulnak hozzá a legnagyobb A csapadék, lefolyás és párolgás vázlatos ábrája mértékben. A tengerekre hulló csapadékkal és a déli-sarki, valamint grönlandi jégtakaróból kiolvadó vízzel egyetemben nagyjából pótolják a Világtenger párolgási veszteségét. Emellett a nedves, mérsékelt éghajlati övék területén a folyók vezetik le a felszínre kilépő felszín alatti víztöbbletet, amely különben az alacsonyan fekvő térszíneken elmocsarasodást okozna. Források és forrásvidékek Minden vízfolyás ered valahonnan. Mivel a folyók a felszín lejtését követik, eredetük egyben pályájuk legmagasabb pontját jelöli ki. Nem minden folyó fakad forrásból. Sok a magashegységek gleccserolvadékából táplálkozik. Nagyobb jégárak esetében már a gleccserkapun kilépő folyónak is tekintélyes a vízmennyisége. Az Alpokban a Rhőne-gleccser hatalmas jégkapujában fakad az a patak, amely három, olvadékvízből táplálkozó forrás vizével együtt a Rhőne-t indítja útjára. A Rajna forrását pedig a graubündeni jégárak között lelhetjük meg. Az Elő- és a Hátsó-Rajnán kívül még vagy további tíz patak hallgat a Rajna névre. Legjelentősebb forráságnak a Bernar- din-hágó közelében, a Marscholhomon lévő Zapport-gleccserből eredő Hátsó-Raj- nát tartják. Az 5 m magas, 15 m széles 10
