Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
III. Forradalmi események a folyók életében
gar jelenlegi szárazvölgyeit kísérő kavicsteraszok. Az az enyhébb időszak, amiben ma is élünk, nem járt együtt mindenütt a Földön az éghajlat szárazabbá válásával. A nyugat- szibériai-alföldön épp ellenkező folyamat ment végbe. Az alföldön, az Ob vízgyűjtő területén mintegy 10-12 ezer évvel ezelőtt lápképződés vette kezdetét. Napjainkig a tundra és az erdős-sztyep közötti mintegy egymillió négyzetkilométer nagyságú területen 90-100 milliárd tonna tőzeg képződött. A tőzegrétegek, mint valami hatalmas szivacs, 1000 km3-nyi vizet tárolnak magukban, ami az Ob és az Irtis kétévi vízmennyiségének felel meg. Ez a vízfelesleg napjainkban is tovább gyarapodik, és így rendkívül megnehezíti a nyugatszibériai erdőstundra- és tajgaöv hasznosítását. A tengerszint-ingadozások hatása afolyókra A pleisztocén éghajlatváltozásokhoz számos kísérő jelenség is kapcsolódott. így például változott a Világtenger szintje, emelkedő és süllyedő mozgások mentek végbe a földkéregben. Mindezek visszahatottak a szárazföldek lefolyási viszonyaira is. A jégkorszakok idején kiteljedő jégtakarók a légköri vizek nagy részét megkötötték. Az egyes jégkorszakok közül ajég az utolsó előtti, saale- vagy riss-eljegesedés idején fedte be a legnagyobb területet. A síksági jégtakarók és a hegy ségi gleccserek 49 millió km2, a ma 16 millió km2-re kiterjedő eljegesedés háromszorosát tartották fogságukban. Ennek a hihetetlen nagyságú jégtömegnek a térfogata a legújabb becslések szerint mintegy 89 millió km2 lehetett (a mai hasonló adat 31 millió km2). A Világtenger szintje ennek következtében a maihoz képest 145 m-rel alacsonyabban húzódott. Az utolsó jégkorszak (visztula- vagy würm- eljegesedés) mintegy 20 ezer évvel ezelőtti tetőpontján a jégtakarók és a gleccserek 42 millió km2-t fedtek be, s a jégtömeg térfogata 76 millió km2-re rúgott. A víz körforgásából időszakosan kiszakított, jéggé fagyott vízmennyiség hiánya a Világtenger szintjét 115 m-rel süllyesztette a mai szint alá. A jégtömeg olvadásával, illetve visszahúzódásával járó jégmentes időszakokban viszont jelentősen megemelkedett a tengerszint. Ezt az éghajlatváltozásokhoz kötődő többszöri szintingadozást eusztatikus ten- gerszint-ingadozásnak nevezzük. Az eltérő nagyságú területekre kiterjedő és különböző vastagságú jégborítás a szó szoros értelmében nagy súllyal nehezedett a földfelszínre. Ajégkorszakok során kiterjedő és megvastagodó jégpáncél súlya alatt a földkéreg besüllyedt, ugyanakkor az eljegesedett területeken túl ezt a folyamatot a földkéreg emelkedése egyenlítette ki. Ajég visszahúzódása, olvadása a két területen éppen ellenkező jellegű kéregmozgást indított el. A Botteni-öböl északnyugati partján, vagyis a pleisztocén eljegesedések centrumában a jégkor utáni emelkedés mértéke 300 m-t is elér. Az egykori jégtakaró pereme felé haladva az emelkedés értéke csökken, majd süllyedésbe vált át. Természetesen ezek a kéregmozgások is befolyásolják a mindenkori tengerszintet. Az így létrejövő szintingadozásokat izosztatikus tengerszint- ingadozások néven tartjuk számon. Mindkét tengerszint-ingadozás kihat az érintett, szomszédos szárazföldek lefolyási viszonyaira. Az eusztatikus mozgások végeredményben az összes kontinens jégmentes partvidékén éreztették hatásukat, az izosztatikus mozgások viszont csak a jéggel borított területeken és peremvidékükön. A tengerszint süllyedése következtében meghosszabbodtak és torkolati szakaszukon bevágódtak a folyók. Az erózió főként a melegebb éghajlatú, alacsonyabb szélességeken fekvő területen volt hatékony, hiszen a jégtakaróhoz közeli hideg területeken a fagyaprózódás durva törmelékkel fedte be a völgytalpakat. 96
