Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
III. Forradalmi események a folyók életében
Észak-Afrika a holocénban (Schiffers nyomán). Fent: a neolitikus nedves időszak(ok) feltételezett éghajlati térképe. Középen: a jelenlegi éghajlat térképe. Alul: a szarvasmarha feltételezett elterjedési területe a neolitikumban (új kőkorszak) folyói bővizűvé váltak, és kitöltötték a Csád-tavat és még számos, napjainkra újból kiszáradt tó medencét a Tibeszti és az Adamaoua-fennsík között. A hideg és enyhe időszakok váltakozásának ritmusa, amely az üledékek alapján egészen a trópusi övezetig követhető, az egész Földön hasonló volt. A nedvesebb és szárazabb időszakok nem zárták ki egymást, hanem egy időben, de más-más helyen fordultak elő. Az éghajlatváltozások nyomán a trópusok peremén és a szubtrópusi területeken a megfelelő éghajlatpárok mintegy helyet cseréltek egymással. A pleisztocén óta a Szahara éghajlatában történt a legjelentősebb változás. Földünk jelenlegi legnagyobb kiterjedésű sivatagja néhány tíz- vagy százezer éve még egészen más arculatot mutatott. A jégkorszakok idején a csapadékot hozó alacsony nyomású légörvények nem az Atlanti-óceán északi, hanem középső medencéje fölött alakultak ki. így Európa helyett akkoriban elsősorban a Szahara északi területeit öntözték bőséges esők. Az Atlasz-hegység csúcsai jégsapkát öltöttek, és a sivatag délre szorult vissza. A legnedvesebb éghajlat a Szahara északi részét tartotta uralma alatt. A Szahara közepén a mai kelet-afrikaihoz hasonló éghajlat uralkodott. Az ebből a korból ránk maradt szaharai sziklarajzokon vadászó ősünk gazellákat, orrszarvúakat és más, viszonylag sűrű növényzetet kedvelő nagyvadat örökített meg. Ekkor mélyítették ki eső- és olvadékvizek az Atlasz peremét szabdaló szurdokokat és a Szahara belsejének napjainkra szinte teljesen kiszáradt folyómedreit. Az összefüggő szavannát csak néhány sivatagsziget szakította meg, mint például a Tibesztitől északra eső területen. Az utolsó jégkorszak mintegy 16 ezer évvel ezelőtt beköszöntő végétől kezdve az éghajlati övék ismét észak felé tolódtak el. Már csak az Atlaszt és a Központi-Szahara hegységeit öntözte bővebb eső. A hegységekből ekkor csupán néhány folyó szállított vizet. Előbb félsivatag, majd a kiszáradás folytatódásával sivatag foglalta el a Szahara területét. Jelenleg a Szahara belsejében csak a magashegységek területén hullik rendszeres csapadék. így az ottani hegységek az egykor a környező síksági szavannákon élő növények és állatok fontos menedékei lettek. Az állatokat az ember is követte. A Tassziliban 2000 m magasságban bukkantak mintegy 8000 éves, antilopokat és kőszáli kecskéket üldöző, nyilazó vadászokat ábrázoló festményekre. Ezt követően negroid népcsoportok tele94
