Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)
III. Forradalmi események a folyók életében
A pleisztocén jégtakaró kiterjedése Észak-Amerikában. Késő jégkori jégperem és ajég által felduzzasztott tavak elhelyezkedése (R. F. Flint és G. Wagner nyomán) dául a Nagy-tavak lefolyása a Szent Lórinc- folyó felé (lásd lejjebb). A Nagy-tavaktól északnyugatra fekvő területen pedig a folyók még ma is a jégtakaró által kialakított nagy katlanok között bolyonganak (1. V. fejezet). Mára már pontosan meg tudjuk határozni a jégkor utáni körülményekhez való igazodás korát. Közép-Európában ennek kezdete a visztula-eljegesedés területén mintegy 20 ezer évvel ezelőttre tehető. Az irányváltoztatások első nagy fázisa mintegy 7000 évig, azaz 13 ezer évvel ezelőttig tartott. Időszámításunk előtt 10-7 ezer év között átmeneti időszak mutatható ki, amelyben a holtjégdarabok elolvadása teremtett új helyzetet. A jégkori gleccserek völgyei A pleisztocén kori hideg időszakok alacsonyabb átlaghőmérséklete a hóhatár csökkenése révén a síksági jégtakaró által el nem ért hegységekben is éreztette hatását. Az alpesi völgyek és a svájci Mittelland egykor a Jura-hegységig terjedő eljegesedését már a múlt század harmincas éveiben is feltételezték. Hamarosan felismerték azt is, hogy egykor sok, ma jégmentes európai középhegység magasabb szintjei is jégpáncélt hordoztak. A jégkor elméletének Torell és Penck nevével fémjelzett kidolgozás után a kutatók érdeklődése a forró övezet és a déli félgömb magashegységei felé fordult. Ezek területén 90
