Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

III. Forradalmi események a folyók életében

teké pedig 6-10 °C-kal csökkent. Az éghaj­latváltozás - bár helyi sajátosságok módo­síthatták — a Föld különböző területein azo­nos időben ment végbe. A többszöri jég-előrenyomulás és -vissza­húzódás ma már általánosan elfogadott el­mélete adta meg a kulcsot az ősfolyamvöl- gyek rejtélyéhez is. A glaciális sorozat A. Penck által kialakított, a fenékmoréna-tér- színeket, a végmorénákat, az olvadékvíz- síkságokat (sandr-mezők) és az ősfolyam- völgyeket egyaránt magába foglaló mo­dellje egyértelműen kapcsolatot tételezett fel a jégtakaró, a glaciális lerakódások, az olvadékvizek és e völgyek között. A Közép-európai-síkvidéken az északnak tartó folyóknak a Skandináviából előrenyo­muló jég falként állta útját. A korábbi völgyszakaszokat a jég betakarta, majd visszahúzódása után vastag glaciális lerakó­dással fedte be. A jégtakaró azonban nem csupán pusztítást végzett. Olvadékvizei ré­vén új lefolyási pályákat is kialakított. Mi­vel a déli pereméhez szintén dél felé egyre magasodó terület csatlakozott, az új völ­gyek, vagyis a mai ősfolyamvölgyek a jég határával nagyjából párhuzamosan alakul­tak ki. Ezekben találtak lefolyást az északról érkező olvadékvizek éppúgy, mint a délről jövő és továbbhaladásunkban a jég által megakadályozott folyók. A völgyek térbeli elhelyezkedése elsősorban a jégtakaró olva­dási ritmusától függött. A jégtakaró északra való visszahúzódását ugyanis kisebb éghaj­lat-ingadozások gyakran megszakították, amelyekhez újabb peremi völgyek kapcso­lódtak. A Közép-európai-síkvidék legfon­tosabb ősfolyamvölgyei (délről északra, a fiatalodás sorrendjében) a Wroclaw-bré- mai-, a Glogów-baruthi-, a Varsó-berlini- és a Torun-eberswaldi-ősfolyamvölgy. A mai Alsó-Elba és folytatása annak az ős- folyamvölgynek volt része, amely magába fogadta a Wesert és a Rajnát is, és a később a La Manche csatorna által kiszélesített árok mentén ömlött az Északi-tengerbe. Amint a jég lassan visszahúzódott, a folyók azon­nal az általános lejtéseknek megfelelő lefo­lyást kerestek maguknak észak felé. Az Északi-tenger északi részét azonban a jégta­karó maradványai foglalták még el. így a jég előterében nagy kitelj edésű beltó duz­zadt fel, amely elöntötte a későbbi La Manche csatorna árkát is. A jéggát olvadásával egy időben csökkent az ősfolyamvölgyek jelentősége. A térszín általános lejtése erősebbnek bizonyult a jég által hátrahagyott fenék- és végmorénák gátló hatásánál. Amikor pedig a mai Balti­tenger medencéje is megszabadult a jégtől, az Odera Oderbergnél, a Visztula pedig Bydgoszcz térségében átvágták a glaciális lerakódásokat, és az északnak lejtő térszínen kialakították alsó szakaszukat. A jégtakaró olvadását és az ehhez kötődő irányváltozásokat követően az egykori ős­folyamvölgyek hosszú szakaszai - amelye­ken évezredeken át hatalmas folyamok öm- löttek végig — elvesztették korábbi vízgyűj­tő területük nagy részét. így e völgyekben ma sokszor csak kis másodrendű folyók ta­lálhatók, vagy éppen csak nedves, mocsaras mélyedések foglalnak helyet. Néhány régi, elhagyott völgyszakaszon kétirányú lefo­lyás alakult ki. így például Berlintől keletre a Vörös-Luch völgye egyaránt adózik az Oderának és az Elbának is. Bizonyos szakaszokon azonban, mint pél­dául torkolata előtt az Elba, a mai folyók is az ősfolyamvölgyek irányát követik. A jégkori felszínfejlődés eredményeként bi­zonytalanná válik a folyók futása azokon a fiatal morénavidékeken is, ahol a holtjég­darabok elolvadását követően medencesze­rű mélyedések maradtak vissza. Ezek a te­rületek, ha egyáltalán lefolyásosak, még a nagy folyók közvetlen közelében is csak nehezen kapcsolódnak a fő vízfolyások víz­gyűjtőjéhez. A mélyedésekben összegyüle­kező vizek e térszíneken a megtelepedést és a szántóföldi művelést is lehetetlenné te­szik. Hasznosításukra így gyakran csak kü­lön emberi beavatkozás, például csatorna­építés nyomán kerülhetett sor. E területek­88

Next

/
Thumbnails
Contents