Czaya, Eberhard: A Föld folyói (Gondolat, Budapest, 1988)

III. Forradalmi események a folyók életében

korlátozódott. Ugyanekkor a fagyaprózó- dás nagy mennyiségű durva törmeléket termelt, amelyet a lejtőkön fellépő fagyos talajfolyások a völgyek aljára szállítottak. A szögletes durva törmelékgörgeteg jelentősebb folyóvízi elszállítás híján a völgy talpakon halmozódott fel.

Az enyhébb éghajlatú jégkorszakközökben (interglaciálisokban) felerősödött a folyók szállító- és eróziós képessége. A magasabb hőmérséklet elősegítette a durva törmelék mállását is. Egyúttal csökkent a lej- tőletarolás, azaz a lejtőkről egyre kevesebb törmelék szállítódon a völgy talpakra. A megelőző jégkorszaki kavicslerakódásba bevágódó folyók újabb, mélyebben fekvő völgytalpat alakítottak ki. A felhalmozott kavicstömegből a folyóvölgy két oldalán párkánysík, terasz maradt vissza. A teraszok sorrendjéből a hideg és meleg időszakok többszöri váltakozása olvasható ki.

A Közép-Európa északi részén a többszöri

éghajlatváltozáshoz kötődő többszöri jégelőrenyomulás révén végbemenő pleisztocén kori eljegesedés elméletét végső formájában a német Albrecht Penck (1858-1945) dolgozta ki. Penck négy, a pleisztocénnek csak bizonyos részére kiterjedő jégkorszakot különített el.

E. F. Mitchell és szerzőtársai 1973-ban a Brit-szigetek területén már 14 eljegesedést különítettek el. A pleisztocén mintegy 2,4 millió évig tartott, ebből az utolsó 600-700 ezer év esik a négy nagy jégkorszakra és a köztes enyhébb időszakokra. Az utolsó, az alpi területeken würm-, Közép-Európá- ban Visztula-, Eszak-Amerikában pedig wisconsin-eljegesedés néven számon tartott jégkorszak tetőzése óta mintegy 20 ezer év telt el. A földtörténeti jelenkort, a holocént — amiben mi is élünk — sokan interglaciális- nak tartják.

Az eljegesedések idején a Föld átlagos évi középhőmérséklete 4-6, a jégperemi terüleAz utolsó jégkorszak legnagyobb jégborítása idején az Ós-Elba és az Ős-Humber a mai Doveri-szoros helyén levő ősfolyamvölgybe ömlöttek (Valentin nyomán)