C. Király Mária: Mezőgazdasági vízgazdálkodás, öntözés (Tankönyvkiadó, Budapest, 1978)
4. Öntözési módok - 4.1 Esőszerű öntözés, esőztető öntözőtelepek
A hidráns A felsorolt szárnyak, kialakításuktól és mozgatásuktól függően a vizet a szükséges nyomással, felszín alá beépített nyomócsőhálözat felszín fölé emelkedő vizkivételi csapjáról, a hidránsról merev csőkapcsolattal vagy hosszabb-rövidébb tömlővel kaphatják. A hidráns a felszín alatti nyomócsőről félkereszt idommal ágazik le, ehhez karimás kötéssel csatlakozó félsz ál lőcs övét a terep magasságában betongallér rögzítheti. A tolózár (egyszerűbb kivitelű Fteetz -tolózár) után olyan idomdarab következik, amely az alkalmazott számyvezeték egyszerű csatlakoztatását biztosítja. NA 100 és NA 130 méretben szokták készíteni, a kisebb 20 1/s, a nagyobb 35—40 1/s körüli viz kivételére alkalmas (3.sz. függelék). A hidránsok a táblán belül elhelyezve a gépi munkának akadályai, ennek ellenére legtöbbször igy kerülnek beépítésre — a beépített nyomóvezeték költségére tekintettel. Az egy sorban elhelyezett hidránsokat feltűnő színűre (piros-fehér) kell festeni, magas növényállomány esetén karóra erősített rongydarabbal, vagy állandó jelleggel feltűnő szinüre festett magas oszloppal kell megjelölni, hogy a gépkezelő idejében észrevehesse és kikerülhesse. A hidránsok egymástól általában a kötéstávolság 2—5-szörösére vannak (nem négyzetes kötés esetén a nagyobbik mérettel számolva), 50—120 m körül, leggyakrabban 72, ill. 96 m. (29. ábra). Az öntözött területelem- 73 -
