Budavári Kurt: Mezőgazdasági vízgazdálkodás. IV. Vízhasznosítás 2. (Tankönyvkiadó, Budapest, 1964)
Halászat - Általános ismeretek
helyszínrajzi vázlat csatolásával. Ez a művelet már a vízjogi eljárás élőmunkájának tekinthető, annál is inkább, mivel az idevonatkozó rendelkezések szerint a vizhasznositások vizjogi engedélye iránt benyújtott kérelemhez - a tervekkel együtt - az építési javaslatot is csatolni kell. A kijelölést szövetkezeti tavaknál megyei tanács VB. Mezőgazdasági Osztálya szervezi meg, amelynek tagjai! a megyei halászati felügyelő, a vizkiszolgáló szerv agronómusa, az OMMI talajvegyésze és az illetékes vizügyi igazgatóság képviselője, mint vizügyi szakértő. Állami halastavaknál az érintett gazdaság és a vizügyi igazgatóság képviselőjén kivül rendszerint részt vesz még az AGROTERV tervező ag.ro- nómusa is, és megállapításaikról részletes javaslatot készítenek az összes meglevő és az előirányzott vizhasznositási lehetőségekről, rámutatva a távlati fejlesztésekre és a felmerülő főmüigé- nyekre is. A 16302/1958. sz. OVF utasitás előirja még, hogy a tógazdaságok vizjogi engedélyezése során (különösen a tápláló viz minőségére vonatkozólag) - a Rend. és annak végrehajtása tárgyában foglaltaknak megfelelően megelőzőleg a Haltenyésztési Kutató Intézet szakvéleményét is mindig ki kell- kérni. A HAKI megszűnése folytán jelenleg haltenyésztési szempontból a Gödöllői Kisállat- tenyésztési Kutató Intézet Halászati Osztályát, vizkémiai kérdésekkel kapcsolatban pedig az OMMI Vizélettani Osztályát, Bp. II. Herman Ottó u. 15. sz. kell megkeresni. A vízminőségi vizsgálatok során egyébként is a 13/1958./V.É.6./ sz. főigazgatói utasitás rendelkezései szerint kell eljárni. Eszerint: amennyiben a vizügyi igazgatóságok laboratóriumai - a folyamatos vizsgálataik során - olyan szennyeződést észlelnek, amely népgazdasági szempontból káros, szakvéleményüket a hivatalból lefolytatandó vizjogi engedélyezési eljárás céljából az Igazgatóságok engedélyezési csoportjának átadni kötelesek. Szennyviztisztitások és elvezetések vizjogi engedélyezési eljárásánál pedig az egyes szak- intézményeken (OKI, HAKI) kivül az Igazgatóság köteles saját laboratóriumának szakvéleményét is beszerezni. A Rend. I.13.§. értelmében az elsőfokú vizügyi hatóság, amennyiben az engedélyezés lefolytatásával járó késedelem veszéllyel járna, vagy a kérelmezőnek kárt okozna, úgy a vizhasz- nálat létesítésére ideiglenes viz jógii engedélyt is adhat, ha ké- 38A -