Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)

1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.2 Az öntözés éghajlati és talajtani vonatkozásai

A kereskedelmi forgalomban ilyen tenziométerek kaphatók (pl. „IR- ROMETER”). Ezek 0,8—0,9 bar légritkításig képesek mérni, mert ezen érték felett már belevegősödnek. Az 1 bar nagyságrendű szívóerő 3 pF- értéknek felel meg, mely az öntözés gyakorlatát kielégíti. Ugyanis az időleges — tehát még reverzibilis — hervadási pont = 3,7 pF, míg a teljes hervadási pont 4,2 pF-értéknek felel meg.

A tenziométerek működési elve a következő: a tenziométer teste átlátszó műanyag cső. Alsó végét porózus kerámia csúcs zárja le, felső végét pedig záródugó légmentesen. A folyadékkal megtöltött csőben uralkodó nyomásokat manométer folyamatosan jelzi. A kerámia csúcs a mérőtest, azt kell a mérendő talajrétegbe helyezni. A tenziométert vízzel telített talajba helyezve a csőben levő folyadék helyzete nem fog változni. Ahogy azonban szárad a talaj, a kerámia csúcson át víz diffundál a csőből a talajba, melynek hatására a csőben vákuum keletkezik, melyet a manométer jelez, öntözés hatására átnedvesedett talaj esetén viszont víz lép vissza a műszerbe és csökkenti ott a vákuumot. Az idényre lehelyezett műszer tehát folyamatosan jelzi a vákuumértékeket, melyek viszont könnyen átszámíthatok talajnedvesség-tartalomra. Működése talajtípustól független, egyszerű és kalibrálást nem igényel. Tulajdonképpen azt a szívóerőt méri, amit a gyökérnek kell kifejtenie a talajban rendelkezésre álló mindenkori víz felvételére.

12. ábra. Tenziométer elvi vázlata