Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)
1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.1 A növények vízigénye
Ezzel az összefüggéssel tehát jó közelítéssel számítható az öntözetlen vagy öntözött növényállomány tényleges vízfogyasztása (tényleges evapo- transzspirációja). A továbbiakban tekintsük át, hogy a w, a b értéke hogyan állítható elő. A tényleges evapotranszspiráció kiszámítására szolgáló formula alkalmazásának másik feltétele a b értékeinek ismerete. A b biológiai faktor értékét meghatározhatja mindenki evapotranszspirométeres vagy kis- parcellás kísérletekkel. Ha erre nincs mód, akkor a szarvasi agrometeorológiai állomáson mért értékek jó közelítéssel használhatók az ország minden éghajlati körzetében. Értékeit a 7. táblázat tartalmazza április 1-e és október 31-e között mindegyik pentádra. Hét különböző növényféleség (kukorica, cukorrépa, lucerna, burgonya, gyep, zab és őszi búza) b értékeit mutatjuk be. A táblázat alkalmas arra, hogy akár rövidebb időszakokra is előállítsuk a b értékeit interpolálással, vagy hosszabb időszakokra is előállítsuk (pl. dekádra, vagy hónapra) közepelésekkel. Ha nem konkrét növényféleségre kívánunk számításokat végezni, akkor a vetésszerkezetnek megfelelően súlyozott területi b értékeket lehet előállítani a táblázat adataiból. A képlet harmadik tagja a talajnedvességet figyelembe vevő w paraméter. Talajnedvesség- és evapotranszspirométeres méréseink alapján úgy találták, hogy a w kiszámítására az adott gyökérzóna vízkapacitását (VK), tényleges vízkészletét (TV) és holtvíz-tartalmát (HV) érdemes számba venni mint a talaj legfontosabb hidrofizikai tulajdonságait. A w kiszámítására tehát a következőiösszefüggést javasolták: TV —HV w = ---------. VK —HV Mindegyik talajjellemző megadható az adott gyökérzónában levő nedvességkészlet mm-ben kifejezett értékében vagy a száraz talaj súlyszázalékában. Ez utóbbi számérték azért nem javasolható, mert a %-os értékeket nagyon nehéz úgy közepelni egy vastagabb rétegre, hogy ne kövessünk el számottevő hibát. Még egy tisztázandó kérdés merül föl a w meghatározásánál. Nevezetesen, tudnunk kell azt, hogy mikor mekkora vastagságú talajréteget (gyökérzónát) vonjunk be a számításba? A figyelembe veendő talajréteg vastagságát legegyszerűbben a következő összefüggéssel számíthatjuk ki: Gzt = Gzi + m* (Gmax - Gzí). Nm max Itt a Gzi a gyökérzóna vastagsága egy t időpillanatban, a G2; az indulás időpontjában számításba veendő talajréteg vastagsága cm-ben (rendszerint 20—30 cm-rel kezdjük a számítást a vetés időpontjában), Gmax a számításaink során figyelembe veendő legnagyobb mélység (rendszerint 80—100 cm, de esetenként 150 cm is lehet), N„,t a növényállomány magassága egy adott t időpontban, cm-ben, az Nmmax a növényállomány legnagyobb magassága a tenyészidőszak folyamán (ez rendszerint tapasztalati érték; lucernánál pl. 60—70 cm-t, burgonyánál 60—80 cm-t stb. vehetünk alapul). A fenti, folyamatos számításra alkalmas módszer helyett az évelőknél szokás egy állandó réteggel dolgozni, míg az egynyári növények esetében rendszerint 20—30 cm-rel indulnak, amit 2—3 hetenként 20 cm-rel növelnek addig, amíg elérik a 80—100 cm-es mélységet. 37
