Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)
1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.1 A növények vízigénye
Az ETP értékeit egyébként az Országos Meteorológiai Intézet „Meteorológiai tájékoztató az öntöző gazdálkodás részére” c. kiadványa is rendszeresen közli. 1.18.2 Az ETR (ETM) számítása Mint láttuk, az ETP-t a légkör fizikai jelenségei határozzák meg anélkül, hogy a növényzetet bármiféle formában is figyelembe vennénk. Ugyanakkor azonban a növényzettel fedett területen nem lehet figyelmen kívül hagyni annak tényleges evapotranszspirációját, mely rendszerint kisebb, mint az ETP, és legfeljebb csak időszakosan azonos azzal. Az ETR és ETM fogalmával és az azt befolyásoló tényezőkkel az előző pontokban részletesen foglalkoztunk, így itt azok megismétlése szükségtelen. Az ETR számítására jó módszernek bizonyult a növényenként és időegységenként meghatározott K tényező alkalmazása. A K tényező az a viszonyszám, amely jelzi a lehetséges párologtatáson belül (ETP) a növény mindenkori fejlettségétől függő valóságos növényi vízigényt. Ez a szám — mely mindenkor kisebb, mint 1 — szorozva az ETP-vel adja ugyanis az ETR értékét. A K tényezőre vonatkozóan mind külföldi irodalomból vett értékek, mind hazai kutatási eredmények a rendelkezésünkre állnak (6., 7., 8. táblázat). Nagy vonalakban azt mondhatjuk, hogy a K tényező értéke vetés-kelés, illetve a növény fejlődésének egészen kezdeti stádiumában 0,4—0,6 körüli érték — azaz az ETR az ETP-nek csupán 40—60%-a —, mert ekkor még gyakorlatilag csak a italaj párologtatása jelent vízfogyasztást. Fokozatosan emelkedik a K tényező értéke úgy, amint a növény fejlődik és a kritikus fejlődés időszakában eléri vagy megközelíti az 1,0-et (0,8—0,9). Az érés felé haladva a növény vízfogyasztása fokozatosan csökken és a K értéke 0,6—0,7 körüli értékre zsugorodik. Gyakorlati tapasztalatok azt mutatták, hogy a táblánként és növényenként összeállított, de most már egy vetésszerkezetre vonatkozó ETR- érték még különleges esetben sem haladja meg az ETP 75—80%-át. Nagyobb területi egységek — pl. öntözőrendszerek — esetében ez tovább csökken és legfeljebb 70—75%-osnak becsülhető. Antal Emánuel a tényleges evapotranszspiráció számítására kidolgozott módszerében figyelembe veszi — a légkör vízfelvevő képességét (ETP), — a talaj nedvességkészletét (w), — és a növényzetet (b). A gyökérzóna fokozatos kiszáradásakor a tényleges evapotranszspiráció (ETR) egyre kisebb a lehetséges párolgásnál, s a csökkenés mértékét a gyökérzónában levő vízkészletet jellemző paraméter (w), valamint a növény biológiai, fiziológiai sajátosságai (b) szabják meg. A potenciális evapotranszspirációra gyakorolt hatás értékét úgy kell megválasztani, hogy az azonos legyen azzal az energiamennyiséggel, ami egy öntözött táblán akkor fordítódhat a párolgásra, ha a talaj vízkapacitásáig telített, s a zöld növényzet teljesen borítja a talajt. Ez az érték tényleges mérések útján határozható meg. A tényleges evapotranszspiráció értékét befolyásoló másik fontos tényezőnek, a talajnedvesség-készletet jellemző paraméternek az értékét olyan szerkezeti formájúra kell kialakítani, hogy a holtvíz-tartalmáig ki3 33
