Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)
2. Az öntözés műszaki alapismeretei - 2.3 Az öntözés gépei
LINEAR—BOOM konzolos szárny. Angol gyártmány. Abban különbözik a hasonló állókonzolos típusokról, hogy emberi kormányzás nélkül, folyamatosan halad előre. Az alumínium ötvözetű konzol hossza 120 m-es sáv öntözéséhez alkalmas. „A” támaszú tartó kapcsolja a jármű alvázához. A konzol magassága a földtől 2,45 m. A konzol alsó eleme egyben nyomócső is, mely vízszintes és függőleges irányban merevített. HANSÁG—72 konzolos szárny. A csőrlővel vontatott, műszál tömlős vízellátású állókonzolos esőztetőberendezést a Lajta—Hansági ÁG gyártja. Főbb részei: négykerekű kocsi, csörlőszerkezet, drótkötél, kétkarú konzol, rajta forgó szórófejek. Fejlesztése 1976-ban még folyamatban volt. CK—100-as forgókonzolos szárny. A gyáripar a kísérleti időszakban nem tudott elegendő berendezést gyártani, ezért több mezőgazdasági üzem, így a cibakházi Vörös Csillag Mg Tsz is hozzáfogott olyan forgókonzolok előállításához, melyek 100 m átmérőjű körterületet tudnak egy- egy állásban megöntözni. A LAUREAU berendezés alapulvételével 1973- ban saját üzemüknek 8 db gépet gyártottak CK—100 elnevezéssel. Az 1974—75-ös években együttesen több mint 100 ilyen konzolos gép készült. A berendezés konzolját háromkerekű csőalváz hordozza. A pneumatikus gumiabroncsú kerékpár hátsó nyomtávja 2600—3100 mm között változtatható. A kormányozható első kerék acél. Az alváz vízszintes tartója hordozza a forgótorony köpenycsövét, a kormányszerkezetet, a vezetőülést, a lábtartókat és a vonóhorgot. A berendezés főeleme a forgótoronyra szerelt konzolos szárny, mely a „Segner”-elv alapján forog körbe. A konzolra van szerelve az öntözőcső, mely 100 m átmérőjű körterületet tud egy-egy állásban megöntözni. A hidraulikus munkahengerrel és kézi működtetésű hidraulikus szivattyúval állíthatók függőleges irányban az összeszerelt konzolok. A jobb és bal oldali konzol 6—6 db 6 m-es acélcsőből van összehegesztve. A tartótoronyhoz feszített acélsodronnyal merevíthető. Meghosszabbítására egy- egy 1,5 m-es toldat szolgál. A berendezést hordozható csővezetékkel lehet hidránshoz, vagy szivattyúhoz kapcsolni. Átállításához vontató szükséges (44. táblázat). KF—120-as forgókonzolos szárny. A CK—100-as típus továbbfejlesztett magyar változata. 120 m átmérőjű körterületet tud egy-egy állásban megöntözni. A szekszárdi MEZŐGÉP V. gyártja. LAUREAU forgószárny. Francia gyártmány. Négy méretben (L—-110, L—130, L—150, L—170) hozzák forgalomba. A szám az egy üzemállásban beöntözött köralakú terület átmérőjét jelzi (44. táblázat). Gumikerekes kocsira szerelt két merevített acélkar hordozza a csővezetéket és a szórófejeket. A karok hajlásszöge hidraulikus berendezéssel változtatható. Csapágyak teszik lehetővé a könnyű körforgó mozgatást. A karok földtől mért magassága 2,3—4,7 m közötti, a kocsié 1,4 m. A kocsit Citroen 33 LE-s benzinmotor, a karokat a vízsugár tolóereje mozgatja. BOOM—O—RAIN forgószárny. A francia Irrifrance cég gyártja. A család fő gépe az RB—180 és RB—240. Szárnyhosszuk 50, illetve 80 m (44. táblázat). Működési elvük azonos a LAUREAU-éval. Valamennyi, felsorolt öntözőberendezés állandóan fejlesztés alatt áll, ezért tervezés és megrendelés előtt a legújabb katalógust be kell szerezni. 234