Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)

1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.1 A növények vízigénye

vélzetének felületéről párologtatja el, azaz pontosítva: a víz a levél felületén elhelyezett — a párologtatást szabályozó — sztómákon lép ki és kapcsolatba kerülve a levegővel, párolog el. A növényi vízfogyasztás zömét tehát ez a párologtatás jelenti. így a növény közvetlenül vesz részt a légkör vízforgalmában, amennyiben visszaadja a levegőnek a csapadék formájában földre hullott nedvesség jelentős részét. Ez a növényi párologtatás oly nagy mértékű, hogy 1 kg növényi szárazanyag előállításához a növény élete során 300—700 kg vizet vesz fel és párologtat el.

1.12 A víz és a növényi élet alapösszefüggései

A növényi élet egy másik igen fontos tényezője a fotoszintézis. Ettől függ a termés. A fotoszintézis teszi lehetővé azokat a nagyszámú és komplex kémiai folyamatokat, melyeknek globális mérlegét a következőkben foglalhatjuk össze:

«■COj + n-H20 -j- napfény energia -*• (CH,0);i -j- n • 02

Feltéve, hogy a növény tápanyagellátása (ezen belül különösen a nitrogéné) biztosított, a fotoszintézis mértéke lényegesen három tényezőtől függ. Ezek:

— a rendelkezésre álló vízkészlet,

— a napfény energiája, azaz a megvilágítás fizikai mértéke és a növényi árnyékolás (levelek sűrűsége, gyomok mértéke stb.),

— a rendelkezésre álló 02 mennyisége, amely a növény és légkör gázcseréjének intenzitásától függ. E gázcsere zömében a levelek sztómáin át történik, és függ azok nyitvatartásától, mely nagyban befolyásolja a fotoszintézist is.

A növény tehát vizet veszít a párologtatással (transzspiráció), mely viszont a légkör energetikai jelenségének a hatása alatt áll. Ez a párologtatás csökkenti a hőmérsékletet és ilyen értelemben a hőmérséklet szabályozójaként is hat.

Abból a célból, hogy a növény víztartalma mindenkor elegendő legyen, szükséges tehát, hogy minden pillanatban biztosítva legyen a növényi gyökerek által felvett víz és párolgási veszteség egyensúlya. A növényi vízfogyasztás 98—99,5%-a a transzspirációra esik.

A transzspiráció zömében a sztómákon át történik és csak kis mértékben a levél felületén. Tehát a sztómák biztosítják a gyökerek vízfelvétele (abszorpció) és a párologtatás (transzspiráció) közötti egyensúlyt. Ha az abszorpció elégtelen, úgy szűkül a sztómák nyílása, tehát kisebb lesz a növény párologtatása s így ezzel akadályozza meg, hogy a szövetei kiszáradjanak. E jelenséget a sztómák szabályozásának nevezzük.

A sztómák záródása tehát csökkenti a gázcserét; kisebb lesz a víz- veszteség és a C02-felvétel is, így a fotoszintézis — és ezen keresztül a szárazanyag-termelés is — csökken.

Megfelelő vízellátás, azaz az abszorpció és transzspiráció egyensúlya szükséges tehát ahhoz, hogy megfelelő legyen a növényi termés.

Az abszorpció és a transzspiráció viszont azokhoz a felületekhez van kötve, ahol azok lejátszódnak. Ezek: egyrészt a növény gyökerei és a talaj, másrészt a növény levelei és a levegő közötti felületek.

Optimális egyensúly tehát feltételezi az abszorbeáló felületek lehetséges maximumát: vagy pontosabban a két kicserélést végző felület, azaz a levelek és gyökerek optimális arányát.

16