Budavári Kurt (szerk.): Mezőgazdasági vízhasznosítás. I. Öntözés (VIZDOK - Mezőgazdasági KkV, Budapest, 1978)
1. Az öntözőgazdálkodás alapismeretei - 1.8. Az üzemfejlesztési tervek tartalma
súlyos. Ha csúcsidőben is csak napi 16—18 órát engedélyezünk és azt is csak heti 6 napon át, úgy a méretezés fajlagos mértéke (szivattyútelepi és csőhálózati kapacitás 1/s értékben) igen nagy lesz, a berendezés költségesebb lesz és kihasználtsága elégtelen. Ha viszont az üzem vállalja, hogy aszályos évben, a nyári néhány hetes csúcsidőben éjjel-nappal öntöz folyamatosan, tehát vasárnap és ünnepnapokon is, úgy olcsóbban jut megfelelő berendezéshez és annak évi kihasználtsága, üzeme is lényegesen olcsóbb lesz. Az adott talaj és a termelendő növények alapján határozandó meg az egyszeri öntözés maximális vízadagja, és esőztető öntözés esetén a megengedhető maximális intenzitás. Igénypont, mely nagyon is szükséges és reális, de amellyel eddig alig foglalkoztunk. Igen fontos üzemi igény a táblásításra vonatkozó előírás: a megengedhető minimális-maximális táblaméret, illetőleg ezenbelül a tábla hossza—szélessége viszony. Adott esetben fontos lehet a táblák számának meghatározása is (például kisebb telepen, ahol burgonyát meghatározott vetésváltásban kíván termelni a gazdaság). A táblásítással párhuzamosan kell kialakítani a közlekedési úthálózatot. A méretezésre, illetve a minőségre vonatkozó igény szintén egyértelműen fogalmazandó meg (pl. stabilizált földút). A termelendő növény, a termeléstechnika függvényében változóan kell előírni a táblabeöntözési idő megengedhető határértékeit. Egy több táblából álló kukoricatömbben érdektelen a táblabeöntözési idő, az lehet folyamatos, tehát azonos az öntözési forduló idejével. Azonban szakos legelő vagy forrólevegős gyorsszárítás céljára termelt lucerna esetében egy- egy tábla gyorsan takarodik le, utána azonnal megkezdve gyorsan kell annak az öntözését be is fejezni. Ez esetben a táblabeöntözési idő nagyon is fontos termelési tényező. Az egyéb termelési megkötéseket külön is meg kell határozni. Ilyen lehet például: fagy védelmi öntözés, oldott műtrágyával vagy hígtrágyával való öntözés, növényvédelemmel kapcsolatos megkötések (pl. szőlő- ben-gyümölcsösben) stb. Az öntözőtelep tervezésével egyidejűleg, azzal párhuzamosan — tehát azonos tervezővel — célszerű, sőt kell megterveztetni a melioráció, a vízrendezés tervét is. Öntözőtelep megfelelő vízelvezető-hálózat nélkül nem képzelhető el. Márpedig az öntözés és vízelvezetés létesítményei kölcsönhatásban vannak egymással. A tervezés stádiumában még van idő és lehetőség az optimális kompromisszumos megoldás kialakítására. Később már csak költséges és műszakilag is csak kényszermegoldást jelentő lehetőséggel állunk szemben. Végül pedig célszerű megadni a tervezőnek a beruházási és üzemeltetési költségeknek a gazdaság által még elfogadható maximumát. Ugyanis ha a gazdaság komolyan készült fel az öntözőtelep megvalósítására, akkor nemcsak a termesztés oldaláról mérte fel e beruházásnak az üzemre gyakorolt hatását, hanem annak gazdaságossága oldaláról is. Ez tehát azt jelenti, az üzem felmérte, hogy adott pénzügyi konstrukció (állami támogatás) figyelembevételével mekkora fajlagos értékű beruházásra képes, illetve adott termelési struktúra és rendszer mellett hol van a beruházás rentabilitásának felső határa. Ugyanez vonatkozik az éves üzemelési költségekre is, ahol már figyelembe kell venni a területi kihasználtság tervezett mértékét (pl. stabil telepen ez 65—80%) és a száraz-nedves évek «mérlegelt vízigényét. 149