Budavári Kurt - Szászhelyi Pál: Vízhasznosítások (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968)

1. Az öntözés tervezési, építési, üzemeltetési és fenntartási munkái - 1.1 Vízhasznosítási főművek

zási, a helyszíni vasszerelési és betonozási munkák elmaradnak vagy lé­nyegesen lecsökkennek). A helyszíni építési munkákat - a szokásos gyakorlattól eltérően - a műtárgyépítésekkel célszerű megkezdeni, mivel ebben az esetben a mun­kaállványok készítése rendszerint megtakarítható, ezenkivlll a műtárgyépí­tések időtartama többnyire hosszabb, mint a földmunkáké. A műtárgyépíté­sekhez szükséges nagytömegű anyagokat (betonkavics, kő, előregyártott elemek) nyáron vagy a téli fagyos napokon célszerű a helyszínre szállítani, mivel ilyenkor a szállítás a földutakon és a terepen sokkal könnyebben vég­rehajtható, mint tavasszal vagy ősszel, amikor a talaj át van ázva, ezen­kívül télen és nyáron a vasútnál sincs olyan nagyfokú csúcsforgalom, mint ősszel és tavasszal. A földmunkák végrehajtásának ütemét úgy kell meghatározni, hogy ehhez a csatomaszigetelési-, és burkolási munkákkal jól lehessen kapcso­lódni (ideértve a biológiai rézsüvédelmi munkákat is, amelyekkel az 1.122 és az 1.123 pontokban foglalkozunk). Ugyanis az utóbbiak kényes munkák, amelyeket nem minden időben lehet Jó minőségben elvégezni (pl. a burko­lási munkákat télen nem lehet jól elvégezni, a szigetelési munkákat nyá­ron, a biológiai védelmi munkákat viszont ősszel a legcélszerűbb végre­hajtani). Nagy gondot kell fordítani arra - különösen a laza homoktalajo­kon - hogy a rézsűfelületek ne maradjanak sokáig védelem nélkül, mert különben az erózió azokon olyan káros elváltozásokat okozhat, hogy a rézsű­képzést - a védőmü elhelyezése előtt - esetleg meg kell ismételni. 1.122. A korszerű gyepesítés végrehajtása A töltésrézsűkön és - különösen homoktalajokban - a bevágási ré­zsűkön és padkákon súlyos eróziós károk keletkezhetnek, ha megfelelő vé­delmükről nem gondoskodnak. A védelem legcélszerűbb módja: a gyepesí­tés, mert ez nemcsak védelmet nyújt, hanem egyidejűleg a bevédett felü­letek hasznosítását is lehetővé teszi, mégpedig jóval kisebb költséggel, mint az egyéb védési módok (pl. a burkolatok). A gyepesítés azonban a hagyományos módon - 5-10 cm - vastag hu­muszréteg felteritésével és a fümagkeverék egyszerű elvetésével - több­nyire nem eredményezett megfelelő, összefüggő gyeptakarót, ezért ered­ményesebb módszereket kellett keresni. Erre 1966-ban került sor, amikor az árvízvédelmi töltések helyreállításával egyidejűleg a Duna-Tisza-csa­torna és a Kiskunsági öntözőfőcsatorna homokos talajú rézsűin előregyár­tott gyepszőnyegeket helyeztek el, részben a rézsű teljes lefedésével, részben - takarékossági okokból - rácsszerüen (lásd a 21. ábrát). De al­kalmaztak helyszíni vetést is, mely alá - a korábban alkalmazott egysze­rű humuszolás helyett - tőzeggel, komposzttrágyával és műtrágyával ke­vert humuszt terítettek "nevelő-táp"-ként. Az összekeverést és elterítést géplánccal hajtották végre. A kísérlet sikeresnek mondható, bár végleges- 74 -

Next

/
Thumbnails
Contents