Budavári Kurt - Szászhelyi Pál: Vízhasznosítások (Tankönyvkiadó, Budapest, 1968)
1. Az öntözés tervezési, építési, üzemeltetési és fenntartási munkái - 1.3 Öntözőtelepek és hordozható öntözőberendezések
túlzottan költséges és felesleges, hanem egyenesen káros követelmény volt, mert a vízszintes terepi! rizskalitkákat nem lehet jól vízteleníteni, a vetésforgó nem rizses szakaszában pedig sem a barázdás, sem a sávos öntözést nem lehet jól elvégezni. Ezért a gazdaságos tereprendezés során nem állítunk elő müterepet, hanem az eredeti terepet korrigáljuk úgy, hogy az a fent leirt követelményeket a tereprendezés végrehajtása után kielégítse. A tereprendezést nemcsak az öntözővíz akadálytalan vezetése, hanem - a terepen levő ellenesések okozta akadályok folytán - az egyenletes beöntözés érdekében is el kell végezni. (Az egyenletes beöntözés azért fontos követelmény a nagyüzemi öntözésnél, mert egyenlőtlen mérvű beöntözött - ség esetén egyenlőtlenül fejlődnek a növények is, ez pedig megnehezíti a gépi művelést és betakarítást). A táblán belüli lefolyástalan laposokban és az anyagárkokban összegyülekező csapadék-, é6 csurgalékvizek tartósan át- áztatják a talajt, ami rendszerint lehetetlenné teszi a növényápoló és a betakarító gépek mozgását, (mert azok ezeken a helyeken elsüllyednek a sárban). Fontos szempont az is, hogy a rendezetlen és a rosszul rendezett terepen az öntözővíz szétosztásához jóval több munkás szükséges, mint a jól rendezetteken. A követelmények és a megoldások mások a rizstelepeknél és mások a szántóföldi (barázdás és sávos) öntözéseknél, ezért ezeket az alábbiadban külön-külön ismertetjük. A rizsföldeknél a főbb követelmények a következők:- egy-egy kalitkán belül - a tereprendezés után - 10 cm-nél nagyobb szintkülönbségek ne legyenek (a tervezésnél csak 5-7 cm-es szintkülönbséget szabad megengedni, mert a szkrépermunka pontossága =t 5 cm),- lehetőleg minél kisebb tereprendezéssel minél nagyobb területű kalitkákat alakítsunk ki, végül- a vetésforgó füves szakaszának sávos öntözése érdekében az időleges csatornák egymástóli távolsága: 80-120 m legyen. A szántóföldi (nem rizses) öntözőtelepnél csapadékszegény vidéken (például a Szovjetunió legtöbb öntözéses vidékén) 2%0-nél nagyobb terep- esésű területeken a kisszelvényü időleges-csatornás rendszert; a bővebb csapadéku és a nagy hevességű záporoknak kitett vidékeken, valamint a 2%0-nél kisebb terepesésü vidékeken pedig (például az Alföld belvizes területein) a nagy szelvényű időleges csatornarendszert célszerűbb alkalmazni. A barázdás és sávos öntözésnél a legfőbb követelmény az, hogy a parcellák és a táblák minél szélesebbek és minél hosszabbak legyenek, hogy ezáltal a mezőgazdasági gépek minél hosszabb munkauton dolgozhassanak. Ezt oly módon érhetjük el, ha az öntözőcsatomákat a rétegvonalakra merőlegesen vagyis az időleges csatornákat a rétegvonalakkal közel párhuzamosan (5%0-nél nagyobb terepesésnél pedig mindkettőt átlósan) helyezzük el, mert ily módon a barázdák fenékesése, illetőleg a sávok hosszirányú- 165 -
