Budavári Kurt - Dávid László - Deseő Dénes: Az öntözőművek korszerű üzeme (BME Mérnöki Továbbképző Intézet, Budapest, 1968)

III. Deseő Dénes: Öntözőtelepek és hordozható öntözőberendezések üzemeltetése - 2. Az öntözővízszükséglet meghatározása

A talajnedvesség változásával változik a talaj elektromos vezetőképessége is. Ezt a jelenséget már régebben is megkísérelték talajnedvesség meghatározásra felhasználni. Irodalmi adatok szerint a Szovjetunióban, NDK-ban, CsSzNK-ban is foglalkoznak a témával, állítólag kielégítő eredménnyel.

Az elmondottakból világos, hogy vannak kidolgozott módszerek, azok bonyolultságuk növekedésének arányában pontosabb és több adatot tudnak megadni. Elsőrangú cél volna elérni azt, hogy amig a jól műszerezett és gyorsan eredményt adó eljárások széleskörben nem kerülhetnek bevezetésre, alkalmazzuk minél szélesebb körben az egyszerű eljárásokat.

Jő útnak Ígérkezik az a módszer is, hogy egy-egy tájkutatőintézet, amely foglalkozik saját talajainak vízkészlet alakulásával, adjon tájékoztató közleményeket környező gazdaságok számára, ha az öntözés szükségessége a vizsgálatok alapján nála szükségesnek mutatkozik. Ez a módszer jobb a ma általában használt semminél, de legalább ilyen jő eredményt kaphat a saját területére a gazda, ha ott az öntözési próba rendszeres tartására berendezkedik és azt el is végzi.

Elég általános az a hazai vélemény, hogy ezek a módszerek csak a kezdő öntözők számára érdekesek, a nagy gyakorlattal rendelkező személyzet már jól fogja használni a vizet. Az igaz, hogy gyakorlott személyzet a vízigény meghatározó módszerek nélkül sem fog a növényzetben a kiadagolt vízzel kárt okozni. Az eljárások bevezetésének és állandó alkalmazásának nemcsak a károkozás megelőzése a feladata. Célunk az, hogy a talaj nedvességállapotát és a növény vízigényét tekintetbe vevő optimális vízmennyiséget határozzuk meg.

A külföldi szakirodalom ennek nemcsak a fontosságát hangsúlyozza, hanem például a prágai 1964-es öntözési kongresszuson ismertetett német és cseh anyag konkrét eredményeket ismertet, melyeken keresztül a módszer gazdaságossága és szükségessége számszerűleg is lemérhető.

Növénytermesztésünk technológiájának, termelési színvonalának fejlődése megköveteli, hogy az öntözővíz hasznosítását, mint fontos termelési segédtényezőit ugyanolyan gonddal kezeljük, mint például a műtrágyáét, vagy más, korszerű agrotechnikai eszközét.

A kiadagolandó vízmennyiség azonban nemcsak az üzemelésnek esetenkint konkréten meghatározandó tényezője. Már a tervező is tisztában kell legyen az öntözés végrehajtásával és ennek alapvető tényezője az egyszerre kiadagolandó vízmennyiség és két öntözés közötti leghosszabb megengedett időszak. Az előbbiekben'leirt öntözési fordulók terén az egyes országokban kialakult felfogások között, de egyes országokon belül, az idő előrehaladása szerint jelentős eltérés tapasztalható.

Az 1962-es francia irodalom (a francia Földművelésügyi Minisztérium 1962. évkönyve) szerint a 14 napos öntözési fordulót 7, később 4 és 1/2 napra javasolják leszállítani. Nyilvánvaló, hogy az öntözési forduló hossza függ az éghajlattól, talajtól, növénytől és igy eltérő lehet. A 4 és 1/2 napos forduló azonban munkaigényességével gazdaságosságában vitatható.

Uj irányt jelent ebből a szempontból a francia Darvez-Bornoz állásfoglalása az 1964 évi prágai ICID kongresszuson, ahol ő az "á la demande" igénylés egyedüli használhatósága mellett tör lándzsát. Mind ő maga, mind a más szer- 139 -